Egyéb kategória

Miért fontos a babamasszázs?

Szőke Anna, a The Sparkling Blueberry blog szerzője már két gyermek anyukája. Kisfia, Ádám nehezen, némi komplikációval született, emiatt nem tudtak könnyen egymásra hangolódni. Szerencsére Anna talált egy nagyon jó megoldást, amely nektek is segíthet.

vous - 2018.07.15.
Miért fontos a babamasszázs?

Kisfiam, Ádám óriási babaként, némi komplikációval született, így sajnos elmaradt az úgynevezett „aranyóránk”, sőt majdnem egy teljes napon át nem is láthattam. Nem tudom, hogy ennek az induló traumának köszönhetően, vagy csak simán tapasztalatlanságom miatt, de a kezdeti időkben nagyon „nehezen jöttünk ki egymással”. Alig mertem a kisbabámhoz nyúlni, féltem hogy kárt teszek benne, úgy éreztem mindent rosszul csinálok, hiszen nem akart rendesen szopizni, végtelen kínzásként élte meg a fürdetést, a pelenkázás pedig minden alkalommal a világ végével ért fel.

Már akkor javasolta egy barátnőm a babamasszázst, de sajnos nem hallgattam rá… pedig ha tudtam volna, mennyi mindenen változtathatott volna!

A szülés traumája és az első hónapok szerencsétlenkedése igencsak megtépázta a kisbabámmal való viszonyomat, és akármennyire is szerettem őt, sokszor csak úgy éreztem robotként teszem a dolgom és viselem gondját minden egyes nap. Majdnem 4-5 hónap kellett elteljen, hogy végre beköszöntsön az érzés, szorosodjon a kötelék és beleszeressek a kisbabámba. Ádám lassan 2 éves lesz, és ő a világom közepe, olyan távlatokat nyitott meg a „szeretlek” területén, amit sosem gondoltam volna.

De hogy, hogy jön mindez össze a babamasszázzsal? A választ ide kattintva olvashatjátok el!

Segítség, elveszett a pénztárcám! - Ne pánikoljatok, cselekedjetek!

Mennyibe is kerül egy szülés? – Magyar anyukák vallottak a piszkos anyagiakról

Egy gyereknek már a megszületése is horribilis összegekbe kerülhet. Megkérdeztünk pár VOUS-olvasó anyukát, ők kinek, mikor és mennyit fizettek terhességük és gyermekeik születése során. Van, aki 25 ezerből megúszta, és van olyan is, aki pont a tízszeresét, 250 ezret perkált ki.

A cikket ide kattintva olvashatjátok végig >>>

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.