Egyéb kategória

A világ leghíresebb bloggere túlment egy határon

Chiara Ferragni úgy tűnik, szó szerint tartja magát a mottójához, mely szerint „szeress vadul, és ne felejts el megállni fotózni útközben”. Bizonyára ennek köszönhető, hogy már szeretkezés közben is fotókat készít magáról, melyeket azután természetesen meg is oszt népes követőtáborával.

vous - 2018.07.07.
A világ leghíresebb bloggere túlment egy határon

A szőke salátától a világhírnévig

Az 1987-es születésű, olasz Chiara Ferragnit The Blonde Salad című divatblogja tette híressé olyannyira, hogy 2011-ben, New Yorkban elnyerte a „Az év egyik legnagyobb street-style áttörése” címet, valamint a Teen Vogue "Blogger of the moment" titulusát. Ez azonban még csak a kezdet volt. 4 év múlva már a Forbes 30 legbefolyásosabb 30 év alattit felsorakoztató listáján is helyet kapott, és első bloggerként került a spanyol Vogue címplapjára. Jelenleg 13,4 millió követővel rendelkezik. Kétségkívül tehetséges és kreatív személyiség, de úgy tűnik, őt is elkapta a követők érdekődésének fenntartásáért és a népszerűségért folyó ádáz harc. Vagy csak újfajta művészi kifejezési formát keresett az ötleteinek? 

Mostmár a hálószobájába is beengedi a rajongókat

Objektum doboz

Az, hogy szexszel próbálja eladni magát azért is furcsa, mert az írás mellett más dolgokat is sikerre vitt. Foglalkozott például modellkedéssel, divattervezéssel és joggal is, de jelenleg főleg kisfia, és úgy tűnik, az erotikus fotók posztolása tölti ki ideje javarészét. Mindebben a párja, Fedez is támogatja.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.