Egyéb kategória

Egész ökoszisztémák semmisültek meg a Kilauea vulkán kitörése miatt Hawaii szigetén

Ritka élőhelyek és egész ökoszisztémák semmisültek meg a Hawaii nagy szigetén május elején kitört Kilauea vulkánból áramló lávától, ám a kutatók szerint, noha emberi szemszögből tragédia, ami történik, tudományosan nézve azonban csak a természet “brutális” körforgásáról van szó.

vous - 2018.06.29.
Egész ökoszisztémák semmisültek meg a Kilauea vulkán kitörése miatt Hawaii szigetén

A nagy sziget Puna kerületének erdőségei korábban fontos élőhelyként szolgáltak az őshonos fák, madarak és rovarok számára – olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

“A kitöréseket megelőzően valószínűleg ez volt a legnagyszerűbb erdő Hawaii államban” – mondta Patrick Hart, a Hawaii Egyetem biológusa, hozzátéve, hogy az erdőnek voltak részei, ahol az őshonos fák egészen az óceánig elértek és ehhez hasonlót sehol máshol nem lehetett látni Hawaii-on. A térséget most 20-30 láb (6-9 méter) láva borítja.

A szakember szerint legkevesebb száz évnek kell eltelnie, mire a lávával betemetett erdőségek elkezdenek újjászületni és azután 150 évbe is telhet, mire visszanyerik egykori külsejüket. Ez a folyamat azonban már többször megismétlődött Hawaii-on.

“Emberi szemszögből nézve, ami most történik, az igazi tragédia” – mondta David Damby, az amerikai földtani intézet (USGS) vulkanológusa. “Ám a vulkán szemszögéből nézve, neki ez a dolga: új területeket építeni és átalakítani a tájat. Így működik a bolygó” – tette hozzá a szakember.

Ryan Perroy, a Hawaii Egyetem vulkanológusa ugyancsak arra emlékeztetett, hogy geológiai szempontból korántsem volt váratlan esemény a vulkán kitörése, és hajdanán maga Puna is vulkanikus tevékenység nyomán jött létre.

A térségben több más drasztikus változás is történt: június 2-án forró láva ömlött a sziget 400 éves édesvizű tavába, a Zöld tóba, kevesebb, mint két óra alatt elpárologtatva azt és betemetve a helyét lávával.

Mindössze néhány nappal később óriási lávafolyamok zúdultak a szomszédos Kapoho-öbölbe, otthonok százait elpusztítva és beszennyezve a türkizkék, korallokban gazdag öböl vizét, valamint a dagálytócsákat, gyakorlatilag élve megfőzve azok tengeri élővilágát.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
pixabay.com
Ajánlott cikkek