Egyéb kategória

Kristen Stewart valószínű, nagyon sokat költött pedikűrre – megérte?

Kristen Stewart megmutatta, lábkörmét ki a legvagányabb Cannnes-ban!

vous - 2018.05.15.
Kristen Stewart valószínű, nagyon sokat költött pedikűrre – megérte?

Emlékeztek még? 2016-ban Julia Roberts szkippelte a cipőt a cannes-i vörös szőnyegen és úgy tűnik, ezt megirigyelte tőle Kristen Stewart is, aki most fogta magát és levette a tűsarkúját a vörös szőnyegen.

Kristen a BlacKkKlansman című film vetítésére érkezett hétfő este, és ahogy azt kell, magas sarkúban lépte át a vörös szőnyeg kapuját. (Mert, hogy a cannes-i filmfesztiválnak nagyon szigorú dress code-ja van, ami többek között előírja a hölgyeknek a magas sarkú viselését, KÖTELEZŐEN.)

De, ha már egyszer az ember bejut, akkor bent van… Kristen Stewartot pedig senki nem akadályozhatja meg abban, hogy megmutassa pedikűröse munkáját. 

Kristen Stewart szépen, csinosan CIPŐBEN…

Objektum doboz

… aztán szépen, csinosan f*ck the system

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Szép munkát végzett a pedikűröse?

Objektum doboz

A színésznő már nem egyszer játszott mezitlábast, 2015-ben egy filmjének premierjén szintén lerántotta magáról a Louboutint.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?