Egyéb kategória

Természetes dezodort kerestek? – Íme 3 szuper alternatíva

A hőmérők higanyszála egyre magasabbra kúszik, és napról-napra közelebb kerülünk a tikkasztó nyári meleghez. Ilyenkor az ember lányának megbízható segítőtársra van szüksége, az izzadtság és a kellemetlen szagok elleni harcban. Ha dezodorokról van szó, nehéz megtalálni a megfelelő természetes, alumínium mentes változatot, de én most egyből 3 szuper terméket is hoztam Neked!

vous - 2018.05.14.
Természetes dezodort kerestek? – Íme 3 szuper alternatíva

Én már évek óta kizárólag alumínium mentes és organikus összetevőkből készült dezodort használok. Életmódváltásomkor a fogkrém volt az első, majd a dezodor a második, amit natúr verzióra cseréltünk a férjemmel, és azóta sem néztünk vissza.

Diy fogkrém

Házi fogkrém mindössze három hozzávalóból – a szuperegészséges fogakért

"Egyre többen gondolkodnak el azon – legalábbis nekem úgy tűnik –, hogy milyen tisztító- és szépségápolási szerekkel veszik körbe magukat nap mint nap. Éppen ideje, hiszen ezek a szintetikus „vegyszerek” a szervezetünkbe jutva nyilván nem tesznek jót rövid, és pláne nem hosszú távon. De akkor azt, hogy mivel mosunk fogat, miért hagyjuk figyelmen kívül?"

A cikk folytatását IDE kattintva olvashatjátok el. 

Személyes kedvenceim a Dr. Organic márka golyós dezodorai, de most félretettem ezeket és kipróbáltam 3 számomra új, alumínium mentes dezodort, melyek mind gyógynövény kivonatokkal (többek közt levendula, zsálya, menta és teafa) vannak gazdagítva.

Tudtad, hogy mind a levendula mind a zsálya tartalmaz erős természetes antibakteriális hatóanyagokat, így sikerrel veszik fel a harcot a bőr felviszén megtelepedő és ezáltal testszagot okozó bacikkal. Az általam tesztelt dezodorok kiválasztásakor figyeltem arra, hogy minél több igénynek, élethelyzetnek megfelelő termékeket hozzak, így van köztük golyós, stiftes és sprays változat is, hogy mindenki találjon kedvére valót. 

Kíváncsiak vagytok a tapasztalataimra? ITT mindent részletesen elmesélek. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.