Egyéb kategória

„Nem minden természetes anyag tesz jót a bőrünknek, és nem minden szintetikus tesz rosszat” – egy új márkát teszteltem

Ami számomra a legfontosabb a szépségápolási termékeknél – és talán nem vagyok ezzel egyedül –, az nyilván hogy tegyenek jót a bőrömnek, hajamnak vagy épp körmömnek, hogy ne kísérletezzenek velük állatokon, ne tartalmazzanak mesterséges anyagokat – vagy csak egészen minimális mennyiségben –, és persze az is, hogy ne legyenek túl drágák. Ritka tehát, ha egy kence minden kritérium(om)nak megfelel, de nem lehetetlen. Ha ti is hasonlóan gondolkodtok, ez a cikk nektek szól!

vous - 2017.11.19.
„Nem minden természetes anyag tesz jót a bőrünknek, és nem minden szintetikus tesz rosszat” – egy új márkát teszteltem

Jól tudjuk, hogy ha egy krém a kosarunkban landol, nemcsak magáért a kencéért, hanem a márkáért, a csomagolásért és a marketingért is fizetünk – méghozzá nem is keveset. Nem véletlen tehát, hogy sokan a gyógyszertári krémekre esküsznek: semmi flanc, csak a szuper beltartalom – amit szakértői kezek készítenek.

krém

Nem csak a drogériák saját márkás termékei verik ár-érték arányban a nagy márkákat: itt a gyógyszertári krém kisokos

"Három üzlettípus vonz beteges módon: a ruhaboltok, a papírboltok és a gyógyszertárak. Mivel ez utóbbi helyen is meglepően sokáig tudok elidőzni, a kínálattal is eléggé képben vagyok. Ti tudtátok például, hogy szuper minőségű, helyben készült krémekhez is hozzájuthattok meglepően jó áron? Ha nem, akkor összegyűjtöttem nektek, mit érdemes kipróbálnotok a jövőben."

Mióta Viola egy korábbi cikkében felhívta rájuk a figyelmemet, illetve figyelmünket, én is ezeket részesítem előnyben. De bevallom, egy dolog néha hiányzik belőlük, és az az illat. Nem használok sok kencét, de szeretem, ha a testápolóm, arckrémem és kézkrémem közül legalább egy az illatával is kényeztet. A gyógyszertári változatokból én ilyennel sajnos nem találkoztam – vagy én választottam rosszul.

De senki ne keseredjen el, úgy tűnik, megvan a megoldás, ugyanis van egy márka, ami éppen ezt a piaci rést – vagyis az olcsó, de jó minőségű termékek hiányát – felfedezve hozta létre Krémpatika nevű boltocskáját. Amelyek ugyan nem 100%-osan natúr kozmetikumok, mert minimálisan tartalmaznak tartósítószert, de ez értünk van. Azért, hogy egy-két hét után ne penészedjenek vagy avasodjanak meg a termékek.

Jó, ha tudjuk, nem minden szintetikus anyag tesz rosszat nekünk, és nem minden természetes anyag tesz jót

– mint ahogyan megtudtam az egyik készséges alapítótagtól.

Forrás:
facebook.com/krempatika

Mit érdemes tudni erről a márkáról?

  • Családi vállalkozás,
  • kozmetikumaik 100%-ban kézzel készülnek – vegyész felügyeletével,
  • több mint huszonötféle termékük van,
  • javarészt természetes anyagokat használnak,
  • állatkísérletektől mentesek és teljesen vegánok a kencéik,
  • és hál' istennek nem kapunk illatsokkot a boltjukban, épp csak hogy illatosak a termékeik,
  • na meg elképesztően jók az áraik.

Hogy minek köszönhetően ilyen olcsók a termékeik?

Lokális üzemüknek, családi jellegüknek, valamint letisztult arculatuknak köszönhetően. És mint már említettem, legtöbbször a csomagolást és magát a márkát fizetjük meg, nem a tiszta alapanyag-tartalmat. Ezeknek a termékeknek a csomagolása egyszerű és lényegre törő, felesleges körök nélkül. Csakúgy, mint a gyógyszertári fehér tubusoknak.

De őszintén, zavar ez benneteket? Mi a fontosabb, hogy a fürdőszobaszekrényt díszítse, vagy hogy jó legyen a bőrötöknek? Nézzétek meg a hagyományos Nivea krém csomagolását, egyszerű, letisztult, és mégis évtizedek óta imádjuk!

krém

Természetes kencék, amit otthon ti is elkészíthettek

Ennyi idősen – ráadásul dizájnérzékeny nőként – én simán elengedtem már ezt a kérdést. Nyilván nem az élet minden területén, de az, hogy hogy néz ki a krémem tégelye, a legkevésbé sem érdekel. Ezek a kozmetikumok egyszerű fehér tégelyekben, felmatricázva vásárolhatók meg, amelyek egyébként baromi jól néznek ki a maguk egyszerűségében. Ráadásul az eredeti tervük az volt velük, hogy újratöltik őket. Sőt a falon olyan konténerek kaptak helyet, amelyekből feltölthettük volna a tubusainkat.

Örültem, amikor arról olvastam – később kiderült, tévesen –, hogy a természetesség mellett a környezetvédelemre is figyelmet fordítanak, mert sajnos hiábavalóak voltak a törekvéseik. Az ÁNTSZ megfúrta a tervüket, illetve ha emellett döntenek, akkor épp azt veszítették volna el, amiért az egész márka létrejött: vagyis a minőségi termékek gyártását, nagyon kedvező áron. Én nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert fontos lenne a bolygónk jövőjével is foglalkozni, nem csak magunkkal, így jobb híján marad a tubusok újrahasznosítása – általunk.

Forrás:
Pexels

Engem egyébként elsőre meggyőzött a bolt, de olvastam róluk hideget-meleget is, így kipróbáltam pár terméküket, hogy igazán hitelesen tudjak írni nektek.

Kétfajta kézkrémük van, én ebből a mandulaolajos változatot próbáltam. Ami nálam egy kézkrémnél a korábban felsoroltak mellett elvárás, hogy ne legyen túl zsíros, hamar beszívódjon, és kellőképpen hidratáljon hosszú távon. Ez a krém mindegyik elvárásomat teljesítette. Az argánolajos hajsamponjuk és tusfürdőjük is remek választásnak bizonyult, ahogyan a kamillás sminklemosójuk, és az E-vitaminos arckrémükkel is tökéletesen megvoltam elégedve.

arckrém

Nagy arckrémteszt 1.0 – Hogyan, mikor, milyet vásároljunk?

„Arckrémet egyikünk sem úgy vásárol, hogy bemegy a drogériába és lekap egyet a polcról, csak mert tetszik a csomagolása vagy finom az illata. Ennél azért több információra van szükség ahhoz, hogy megfelelő terméket találjunk. Mielőtt bármit is csináltok, töltsétek ki a következő tesztet, hogy kiderüljön, készen álltok-e az arckrémetek megvásárlására.

Ajánlott cikkek