Emlékszem az első alkalomra amikor a Globe színházban jártam. Lenyűgözött. Maga a megtestesült történelem, modern kiadásban. Persze fél London maga a megtestesült történelem, de a Globe az más. A Globe, ahol a mozivászonról is ismerős színészek játszanak, ahol nem lehet nem ámulni. Ahol a nők hivatalosan is lehetnek Dráma Királynők. (És jól áll nekik!)
Aztán emlékszem az első Shakespeare darabra amit elolvastam, nyilván a Rómeó és Júlia volt az. Akkor megtörtént a szerelem.
Mindent elolvastam tőle, ami a kezembe akadt. És minden utolsó oldal egy fájdalmas sóhajtás volt számomra egészen a következő darab elolvasásáig. Hát így lettem Shakespeare rajongó.
De miért is? William Shakespeare – akinek a halálára szoktunk április 23-án emlékezni, de akinek a születési dátuma is szinte biztosan április 23 – a műveiben olyan karaktereket jelenít meg, akikkel a valós életben mi magunk is találkozunk, vagy akár könnyen magunkra ismerünk. Így gyakorlatilag beleillesztjük a saját helyzetünket a műveibe – és bizony ettől ilyen izgalmas ez az egész. Mert ki ne képzelné el a saját helyzetének a folytatását, kimenetelét, lehetőségeit?
Drámák, amelyek a hétköznapi helyzeteket nem hétkétköznapi módon mutatják meg. Egy-egy darab, mint az életünk egy-egy kis szeletkéje. Van benne reménytelenül, lezáratlanul véget (nem) érő szerelem, vagy éppen igazi féltékenységgel tarkított viszony, ahol egy erős nő és egy erős férfi úgy omlik egymás karjaiba, hogy mi magunk is elsírjuk magunkat.
Átéljük a szerelmesek vívódásait, a féltékenységet, a féltést, a mámorító boldogságot. Utána eszünkbe jut a fiatal, makrancos énünk, aki alig veszi észre, hogy akiről azt hitte bántani akarja, valójában mennyire szereti. Esetleg a saját családi drámánkra ismerünk rá.
Szinte meglepő, de ugyanazok a mintázatok évszázadokkal ezelőtt, teljesen más életkörülmények között ugyanígy megvoltak, sőt, még színdarab is készült belőlük. És hopplá, máris kevésbé érezzük magányosnak magunkat a saját drámánkban.
Mert mindenki kerül néha egy shakepeari dráma közepébe, mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akire ráismer egy-egy darab elolvasása, vagy megnézése közben. Mert a saját magunk élete sem más, mint különböző drámák, vígjátékok sorozata. Hát jó, ha ismerjük a történeteket. Jó ha felismerjük, hogy a hétköznapi drámáink nagy részében nem vagyunk egyedül. És azt is, hogy sok esetben más is volt, van a mi cipőnkben akár a saját környezetünkből is, csak eddig nem figyeltünk fel rá. És igenis jó végigkövetni, hogy másnál hogyan végződött az adott “színdarab”. Megtanulhatunk egy leckét, kaphatunk reményt, jövőt, és a saját jelenünkben új barátokat is akár. Ki tudja. Mindenesetre ha eddig nem olvastál Shakespeare műveket, épp itt az ideje elkezdeni.
5 + 1 meglepő tény Shakespeare-ről:
+1: A saját sírfeliratát maga írta, és a sír kőfedelén található felirat megátkoz mindenkit, aki a csontjait megpróbálja elmozdítani a végső nyughelyről. A sírját egyszer sem nyitották fel.
