Egyéb kategória

Így vennék meg a magyar fiatalok életük első lakását

Általános tapasztalat, amelyet kutatási adatok is alátámasztanak, hogy az első lakás megszerzése óriási kihívás a magyar fiatalok számára. A Fundamenta új felmérése ehhez kapcsolódóan arra volt kíváncsi, hogy milyen konkrét lehetőségeket látnak a 25-35 közöttiek lakásálmaik megvalósítására.

vous - 2018.04.19.
Így vennék meg a magyar fiatalok életük első lakását

Az országos reprezentatív kutatás alapján a fiatalok elsősorban lakáscélú (64%) és egyéb megtakarításból (58%) vennék meg saját ingatlanjukat. Sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik hitelből valósítanák meg lakásálmukat: a megkérdezettek 53 százaléka gondolja úgy, hogy kölcsön lenne a vásárlás potenciális forrása.

A lakáskasszát 46 százalék nevezte meg lehetőségként, családi segítségre pedig 42 százalék számít. Ennél jóval kevesebben (19%) vannak azok, akik örökségből teremtenék meg saját otthonukat.

A lakáshitellel kapcsolatos konkrét kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a többség nyitott erre a finanszírozási megoldásra: 57 százalék jelezte, hogy szükség esetén felvenne lakáskölcsönt.A hitelfelvételre elsősorban a fővárosban és nagyvárosban élők, valamint a magasabb iskolai végzettséggel, rendszeres jövedelemmel rendelkezők voltak nyitottabbak.

szoba lakás rend

Egy brit lánynak sikerült – a magyar 20 évesek hogyan tudnának saját lakást venni?

A napokban futott a hír, hogy egy 20 éves brit lány önerőből saját lakást vásárolt magának. Önerő értsd: szülői segítség nélkül, spórolással. Jennie Crockart 20 évesen egy közel 42 millió forint értékű lakást tudott magának venni, úgy hogy 16 éves kora óta spórolt… de mi a helyzet a hasonló korú magyar fiatalokkal?

A Fundamenta szakértője kiemelte, hogy a fiatalok nemcsak nyitottak a lakáshitel-felvétellel kapcsolatban, hanem a többség tájékozottnak is mondható az elérhető konstrukciókat illetően.

A válaszadók többsége ugyanis tisztában volt azzal, hogy a lakáshitel felvételekor önerőként felhasználható a korábban megkötött lakás-előtakarékossági szerződés, és a konstrukcióval az állami támogatás is igénybe vehető.

Ha hitelfelvételen törjük a fejünket, arra is van lehetőségünk, hogy olyan hitelt vegyünk fel, amelynek a törlesztőrészletei a futamidő végéig rögzítettek, így nem kell félnünk az elszálló havi részletektől.

Sokat segíthet továbbá az otthonteremtésben az is, ha időben gondolunk a megtakarításra, és célzottan lakástakarékot indítunk még azelőtt, hogy aktuálissá válna a költözés. Amellett, hogy a lakástakarékban összegyűjtött összeg jó alap lehet a hitelfelvételhez, segítségével kihasználhatjuk az évi 72 ezer forintos állami támogatást is, amely további segítséget nyújthat első saját otthonunk megvásárlásához.

Ajánlott cikkek