Egyéb kategória

5 dolog, amit csak azok érthetnek, akik ritkán látogatnak haza a szülővárosukba

A felnőtté válás egyik legfontosabb lépcsőfoka, amikor kirepülünk a családi fészekből, önálló életet kezdünk, sokszor egy másik városban. Eleinte minden hétvégén hazaugrunk, majd kéthetente, havonta, rosszabb esetben már csak ünnepekkor. Közben észrevétlenül megváltozik minden és nem értjük, miért érezzük magunkat vendégnek ott, ahol felnőttünk. Ha ti is így vagytok, a következő gondolatok ismerősek lesznek!

vous - 2018.03.30.
5 dolog, amit csak azok érthetnek, akik ritkán látogatnak haza a szülővárosukba

Eltűnt a gyerekszoba

Azt a házat már rég eladtuk, ahol felnőttünk a nővéremmel, így az igazi gyerekszobánknak már csak az emléke van meg. Biztos sok családnál van még így, ha kirepülnek a gyerekek, a szülők is kisebb lakásba költöznek, vagy a gyerekszobákat átalakítják dolgozószobának vagy vendégszobának. Persze, így logikus, de azért kicsit szomorú, hogy eltűntek a személyes tárgyaink, már csak egy bőrönddel érkezünk, mint egy vendég.

Objektum doboz

A ruhapara

Az előzőhöz kapcsolódva, igen, a ruha-kérdés… Ahhoz már ritkán járok haza, hogy olyan cuccokat otthagyjak, amiket szívesen és gyakran hordok, de feleslegesnek tartom, hogy sok ruhát cipeljek, amikor van, hogy ki sem mozdulok. Legutóbb tavaszi idő volt, amikor hazamentem egy vékony kabátban, majd pár nap múlva, amikor jöttem vissza, leszakadt a hó, szibériai hideg. Arról meg nem is beszélve, hogy nemrég egy hónapig karóra nélkül voltam, mert Kecskeméten hagytam…

Objektum doboz

Hagyd csak, majd én megcsinálom…

Nem tudom, máshol mi a helyzet, de nálunk már rendszeres, hogy apa nem hagyja, hogy segítsünk a házimunkában, bevásárol, mire hazaérünk, napokkal korábban már megkérdezi, mit akarunk enni, lesi minden kívánságunkat. Neki az a pár nap, amíg otthon vagyunk, a hónap legfontosabb pár napja. Ismét csak azt tudom mondani, mintha vendég lennék…

Objektum doboz

A régi jó dolgokból már nem maradt semmi

Amikor valamilyen furcsa véletlen folytán bemegyek a szülővárosom központjába hosszabb idő után, kicsit mindig olyan, mintha idegen lennék. Az egyik bolt bezárt, nyílt helyette másik, a sarki zöldségesnél már új eladó van, a gimim előtti teret teljesen felújították, a régi piros és kék buszjegy helyett már lila és sárga van. Az eladó meg csak nevet, amikor csodálkozok, hogy régen még nem ilyen volt… És persze az ismerős arcok is eltűntek. Kik ezek a gyerekek? Hol van már, amikor ismertem minden gimnazistát a városban…

Objektum doboz

Hol vannak a barátok?

Ha annyi pénzem lenne, ahányszor már próbáltunk összehozni egy találkozót otthon, a régi barátokkal… Szinte tényleg csak karácsonykor van mindenki a városban, de akkor meg rokonlátogatás, kajakóma, vagy rosszabb esetben munka, mint az én esetemben. Tényleg lehetetlen megoldani, hogy mindenki ráérjen, vannak, akik külföldön, vagy más vidéki városban élnek, így tényleg nehéz feladat összehozni a bandát.

Objektum doboz

Ti mivel egészítenétek ki a listát?

Ajánlott cikkek