Egyéb kategória

„A péniszek veszélyesek!” – a nap, amikor minden kiderült Jennifer Lawrence szexuális életéről

Jennifer Lawrence a szokásosnál is lazább volt: minden körítés nélkül beszélt szexuális életéről. Egy kicsit meglepődtünk! 

vous - 2018.03.12.
„A péniszek veszélyesek!” – a nap, amikor minden kiderült Jennifer Lawrence szexuális életéről

Jennifer Lawrence a The Sunnak nyilatkozott kendőzetlen őszinteséggel szexuális életéről. A hazai sajtó minden körítés nélkül közölte nyilatkozatát, mi – ha megengeditek – egy kicsit finomítottunk rajta és minden vulgáris kijelentéstől mentesen mutat hogyan is áll J.Law. szexuális élete.

Az a kutya vagyok, aki ugat, de nem harap. Úgy tűnhet, hogy állandóan szexelek és csak ezen jár az eszem, de igazából ez nem így van. Csak azzal feküdtem le, akivel párkapcsolatban voltam. Úgy teszek, mintha imádnám a szexet, de a valóságban nem csinálom annyit. Bacilusfóbiám van, szerencsére eddig megúsztam a nemibetegségeket, de a péniszek veszélyesek! 

Jennifer azt is elárulta, hogy minden pasit, akivel lefekszik orvoshoz küld, hogy megbizonyosodjon annak tisztaságáról, de az is kiderült, hogy már régóta nem szexel és igazán szeretne egy tartós párkapcsolatot.  

Jen 2017 novemberében szakított pasijával, a 47 éves filmrendezővel, Darren Aronofskyval, azóta elkerüli a szerelem. Nos, reméljük hamarosan talál egy tiszta, jóravaló férfit!

jennifer-lawrence15

Most komolyan Hollywood tehet arról, hogy Jennifer Lawrence nem vett fel kabátot? Hát nem!

Mint tudjátok, Jennifer Lawrence jelenleg a Vörös veréb című filmjét promozza Londonban. Az egyik eseményen készült kép azonban kiverte a biztosítékot néhány twitterezőnél – pedig nem kellett volna. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.