Valószínűleg egyikőtök sem lepődik meg, ha azt mondjuk: a kórházas sorozatok nem a valóságot ábrázolják. Csakhogy amerikai orvosok szerint még így is rengeteg negatív következménye lehet annak, ha túl sok Grace Klinikát nézünk – gyorsan ki is elemezték, mennyi minden nem reális a sorozatban.
2018-ban még mindig ott tartunk, hogy néhány ember, ha nem is véresen komolyan, de azért elég komolyan veszi a sorozatokat. Persze vannak olyan sorozatok, amelyeket érdemes is (a Black Mirror például rengeteg párbeszédet elindított már elismert kutatók között is, hiszen elég rémes, de akár még technikailag kivitelezhető jövőképet is mutatnak a részek), de a kórházas sorozatok nem tartoznak ezek közé. Az arizonai Dignity Health St. Joseph's Kórház dolgozói ezért fogták magukat, és kielemezték napjaink legnépszerűbb ilyen témájú sorozatát, a Grace Klinikát, és megállapították, mennyire nem reális, ahogyan itt a betegeket és az orvosokat ábrázolják.
És itt most nem csak arra gondolunk, hogy mindegyik dolgozó aránytalanul (és igazságtalanul!) szép és jóképű, a betegségek eloszlása és a betegekkel való bánásmód sem az igazi a sorozatban.
A Grace Klinikában például a betegek átlagosan 22 százaléka hal bele a sérüléseibe vagy betegségeibe, a valóságban szerencsére ez a szám csak 7 százalék
– legalább is azon 4812 ember közül, akiknek kórképét a kórház kutatói elemezték. A valóság tehát ezúttal szerencsére kicsit kevésbé drámai, mint a sorozat.
Az is kiderült, hogy a sorozatban a beérkező sérültek 71 százaléka azonnal a sürgősségire kerül, a valóságban ez az arány csak 25 százalék, és sokkal több a kevésbé problémás, nem azonnali ellátást igénylő beteg. Ha a sorozatbeli betegek túlélik a műtéteket és kezeléseket, csak 6 százalékuk marad benn a kórházban egy-két napnál többet, a valóságban azonban sajnos az emberek 20-22 százalékának akár egy hétig is benn kell maradnia valamelyik osztályon további megfigyelésre.
Persze a kutatók is kiemelték, hogy egyáltalán nem arra próbáltak rávilágítani, hogy a kórházas sorozatok mennyire nem reálisak – ezt valószínűleg a legtöbb ember tudja.
Inkább azt szerették volna elérni, hogy a betegeknek és a szeretteiknek ne legyenek szürreális elvárásaik a valódi kórházakkal szemben még tudat alatt sem,
hiszen a legtöbb ember szerencsére kevesebbet jár valójában kórház területén, mint amennyi ilyen témájú sorozatot néz.