Egyéb kategória

A tudomány szerint ez az egy dolog kell ahhoz, hogy hosszabb és teljesebb életet éljetek

Az úgynevezett szuperöregedők tanulmányozásával derítették ki, mi a titka annak, hogy valaki hosszú életet éljen úgy, hogy közben nem épül le – rájöttek, hogy részben a genetikának, részben pedig az életmódnak köszönhető, hogy valaki ilyen sikeres és hosszú életutat éljen le.

vous - 2018.02.25.
A tudomány szerint ez az egy dolog kell ahhoz, hogy hosszabb és teljesebb életet éljetek

Az úgynevezett szuperöregedők az emberiség mindössze öt százalékát képezik, ők azok, akik hosszú (80 év feletti) életet élnek, miközben nem, vagy csak nagyon kis mértékben jelentkeznek rajtuk az öregedéssel járó kognitív leépülés jelei: például a memória romlása vagy a beszédkészség gyengülése.

Egy a Northwestern Egyetem által végzett kutatás kimutatta, hogy az, hogy valaki ilyen szuperöregedő legyen, két dologtól függ: a biológiai felépítésétől és az életmódjától.

Nem is olyan meglepő, nem? Ha részletesebben megvizsgáljuk a dolgot, akkor viszont elég furcsa eredményekre jutunk

Kezdjük például a biológiával: a szuperöregedőknek jellemzően sokkal több orsósejtjük, vagyis úgynevezett Von Economo-neuronjuk van az agyukban, méghozzá leginkább az elülső cinguláris kéregben, ami nagyrészt a memóriáért felel. Ez azt jelenti, hogy ezek a sejtek hozzásegítik őket ahhoz, hogy jobban működjön a memóriájuk még az életük utolsó évtizedeiben is.

betty white

A 95 éves Betty White meglepő választ adott arra, hogy mi a hosszú élet titka

Idősebb embereket gyakran kérdeznek arról, hogy mi a hosszú élet titka. Stresszmentes, boldog élet – ez tűnik a legkézenfekvőbbnek. A nemrég 95. születésnapját ünneplő Betty White színésznő meglepő választ adott az örök kérdésre.

Érdekes, hogy ezeknek a szuperöregedőknek még az átlagos 50-60 éveseknél is több ilyen neuronjuk volt 80-90 éves korukban. Persze ez rajtunk sokat nem segít – az orsósejtjeink mennyiségét nem nagyon tudjuk változtatni, úgyhogy ha ügyesen akarunk öregedni, és sokáig akarunk élni, akkor a szuperöregedők életmódbeli választásaira kell figyelnünk.

A kutatás kiderítette, hogy a szuperöregedők általában jóval optimistábban szemlélik a világot, mint azok, akik nem tartoznak ebbe a táborba, és sokkal rugalmasabbak is, mint nem szuperöregedő társaik.

Ez azt jelenti, hogy nem idegeskednek sokat, és nem veszik annyira komolyan az életet. Sokat utaznak és olvasnak, és általában extrovertáltabbak, mint azok, akik korábban halnak, és nagyobb öregedéssel járó hanyatlást mutatnak.

Ami a legérdekesebb az az, hogy a szuperöregedők jó része egyáltalán nem is él túl egészségesen: 71 százalékuk dohányzik, és 83 százalékuk rendszeresen fogyaszt alkoholt is. Így érdekes módon nem az egészséges életmód, hanem, úgy tűnik, az életfelfogásuk az, ami meghosszabbítja az életüket.

Hogy mi mit tanulhatunk ebből az egészből? Leginkább azt, hogy

nem érdemes túl komolyan venni az életet, és mindenen stresszelni, mert az csak a saját éveink számát rövidíti meg. Meg persze azt, hogy a szombat esti fröccsök a barátokkal egyáltalán nem állnak a hosszú és egészséges életünk útjába!

Ajánlott cikkek