Egyéb kategória

Így kerüljétek el a hideg okozta piros foltokat az arcotokon

A téli időszakban gyakran jelennek meg az arcon piros elváltozások. A hideg és a meleg váltakozását nehezen viseli a bőr, az erek tartósan kitágulnak, így kuperózis alakulhat ki.

vous - 2018.02.10.
Így kerüljétek el a hideg okozta piros foltokat az arcotokon

Nem komoly betegségről van szó, hanem – legalábbis eleinte – a rosacea néven is ismert piros foltokról, majd apró hajszálerekről, amelyek az arcon egy foltban jelennek meg.

Főleg azoknál jelentkezhet, akik extrém hideg időjárásnak vannak kitéve,

például hideg helyen laknak, onnan rendszeresen meleg helyre mennek be, majd újra ki, és a bőrnek sokszor kell a változó hőmérséklethez alkalmazkodnia.

Főleg a vérkeringés sínyli ezt meg. Nem feltétlenül rossz dolog tornáztatni egy kicsit a szöveteket, de egy ponton már nekik is „elegük lehet”. Hidegben az apró erek összehúzódnak, a vér a végtagok helyett inkább a belső szerveket melegíti, a fázós részek emiatt el is fehérednek, melegben pedig kitágulnak, újra megtelnek vérrel, pirossá válnak.

arc arcápolás bőr

8 meglepő dolog, ami tönkreteheti a bőrötöket

Megjelent egy hatalmas pattanás az arcotokon? Csúnya kiütésekkel a homlokotokon ébredtetek? Fogalmatok sincs, hogy mitől lehet? Összegyűjtöttem nektek 8 meglepő dolgot, ami durván tönkreteheti a bőrötöket. Soha nem gondoltátok volna, de ezek a tényezők befolyásolják a bőrötök állapotát!

 Akinek érzékeny az arca, bőre, ráadásul világos színű, és északi országban él, annál könnyebben alakulhat ki a tartós kipirosodás. A kis erek kitágulnak, de idővel rugalmasságukat vesztik, össze már nem húzódnak, ennek piros nyoma látszik a bőrön, és ezt nevezzük kuperózisnak.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Ridikül oldalára!

Ajánlott cikkek