Közösségimédia-csapatunk arra kért benneteket a Facebookon, hogy mutassátok meg, milyen manikűrrel várjátok a karácsonyt. Ezúton is köszönjük a rengeteg fotót, megmutatjuk a (nekünk) legszebbeket!

Nem olyan régen megmutattuk nektek, hogy lehet szuper karácsonyi manikűrötök manók, hóemberek és mindenféle minta nélkül – a csillámot persze túltolva. Ezúttal viszont titeket kértünk arra, hogy mutassátok meg, milyen manikűrben fogtok karácsonyozni.

Mit vegyek fel a céges karácsonyi buliba, ha nem akarok ruhát vásárolni csak emiatt?
Nemrég részt vehettem az egyik legnagyobb hipermarketlánc és egy budapesti divatiskola közös ruhatervező versenyének döntőjén. Na, nem én mutattam be, mit terveztem, hanem a zsűriben foglaltam helyet. Arról kellett döntenünk, melyik harmadéves tervező munkáját árulják jövő ilyenkor, a karácsonyi szezonban a szupermarketben. Nem volt könnyű feladat a vásárlók fejével gondolkozva, divatrajongóként dönteni. Végül az egyik kedvencem nyerte a versenyt, aminek azért is örülök, mert a ruhadarabot nemcsak az ünnepi szezonban viselhetjük majd.
Úgy vettük észre, igazán szeretitek a karácsonyi mintákat, de a legtöbben inkább maradtok a piros színnél és árnyalatainál. Köszönjük a sok-sok fotót, mutatjuk a kedvenceinket!

Hiába a körömlakkmánia és a géllakkszerelem: sok okom volt, amiért leszoktam róluk
Sokszor leírtam már, és valószínűleg sokszor le fogom írni: ha arra adjátok a fejeteket, hogy egy dolgot változtattok az életetekben, akkor az sok minden másra is hatással lesz. Én úgy döntöttem, nem vásárolok ruhát egy évig, de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy emiatt elbúcsúzok a körömlakkoktól, géllakktól, műkörmöktől is. Pedig így történt.