Kétség sem fér hozzá, hogy a szerelem az egyik legszebb dolog a világon. Az az édes érzés, amikor van egy ember, akire rábízhatjátok minden titkotokat, aki ismer benneteket, és minden hibátokkal együtt elfogad. Na de mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem tud létezni párkapcsolat nélkül?
Persze most lehet, hogy azt gondoljátok, ez nem is olyan nagy probléma, ám én nem értek egyet ezzel. Hiszen nézzetek csak körbe! Egy csomó ember van, akik egyik kapcsolatból a másikba ugranak bele, időt sem hagyva a gyógyulásra.
És lehet, hogy elsőre jó ötletnek tűnik egy új szerelemmel enyhíteni a fájdalmat, előbb-utóbb rá fogtok jönni, hogy ez egy nagyon rossz stratégia a továbblépéshez… Mert akármennyire is elcsépeltnek hangzik, muszáj egy kicsit gyászolni a kapcsolatot, hogy egyszer és mindenkorra lezárjátok a múltat, mielőtt új lapot nyitnátok a jelenben.
De áruljátok már el: miért fél mindenki annyira az egyedülléttől?
Nem, nem a magányra gondolok, hanem arra, amikor komfortosan érzitek magatokat a saját bőrötökben, amikor nincs szükségetek egy másik emberre ahhoz, hogy teljesnek érezzétek magatokat. Amikor képesek vagytok szembenézni a belső vívódásaitokkal, amikor végre-valahára elfogadjátok, hogy közel sem vagytok tökéletesek, de nem is szeretnétek azok lenni, hiszen tudjátok, hogy nem létezik. Mert itt az ideje, hogy elfogadjuk: mindenkinek szüksége van néha arra, hogy magával törődjön!
Hogy attól nem lesztek kevesebbek, ha épp nincs kapcsolatotok, mert azzal csak saját magatoknak ártotok, ha mindenáron, görcsösen kötődni akartok valakihez.
De nem attól fogjátok megszeretni magatokat, hogy van valaki, aki szeret benneteket…
És oké, ez nem olyan egyszerű, sőt, valójában rohadt nehéz dolog, higgyétek el, én már csak tudom…
De mégis azt mondom, hogy ez egy olyan lecke, amit mindenkinek meg kell tanulnia. Mert lehet száz meg ezer pasitok, ha közben még mindig ugyanolyan kétségekkel teli, bizonytalan „kislányok” vagytok, mint évekkel ezelőtt.
Ezzel nem a kapcsolatokat akarom leszólni, ez nem egy olyan cikk, ami a szinglilétet dicsőíti, elismerem, hogy nem mindig egyszerű a dolog, hiszen nyilvánvaló, hogy jó érzéssel tölt el benneteket, ha szerettek valakit és titeket is viszontszeretnek. Csak azt mondom, hogy fontos, hogy önmagatokkal is rendben legyetek, mert ameddig ez nem történik meg, hiába várjátok a változást:
egyetlen pasi sem tud tenni azért, hogy elfogadjátok magatokat, ez rajtatok is múlik.
És igen, ez főleg ott kezdődik, hogy nem estek kétségbe, ha egyedül kell maradnotok úgy igazán, saját magatokkal. Ha nem akartok mindenáron kapcsolatban lenni, mert eljuttok arra a szintre, hogy úgy gondoljátok: egyedül is elegek vagytok, a szerelem pedig már csak ráadás, és majd jön, ha itt az ideje. És lehet, hogy először nehéz lesz átállítani az agyatokat, de higgyétek el, mindenképpen megéri!
„Lehet, hogy rossz vele, de nélküle még rosszabb lenne” – Az asszony köténye mindent eltakar?
Vajon miért van az, hogy olyan sok rosszul működő párkapcsolatot lát az ember, amiben egyesek egy életen át együtt maradnak? És aztán ott vannak megint mások, akik az első hullámvölgyben kimondják az ég áldjont. Miért nem dolgoznak az egyikben azért, ami elveszett, és miért maradnak benne egy másikban, egy lelket, testet, gyerekeket megtépázó boldogtalanságban? És vajon lehet a család szentségére, az utódokra, az anyagi biztonságra hivatkozva függésben létezni?
