Egyéb kategória

A legszexistább mondatok, amiket valamiért senki nem kérdőjelez meg

Vannak mondatok, amiket már annyiszor hallottunk és annyiszor sujkoltak belénk, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy nem lehetnek igazak. Pedig néha érdemes csak hátralépni néhányat és onnan ránézni a dolgokat: biztos, hogy jól van ez így?

vous - 2017.11.12.
A legszexistább mondatok, amiket valamiért senki nem kérdőjelez meg

Attól még, hogy valamit sokszor mondanak, nem lesz feltétlenül igaz – pontosan ez a helyzet az alábbi négy mondattal is, amit valamiért még mindig előszeretettel hangsúlyozunk. Pedig pont itt lenne az idő elfelejteni őket!

A kék fiús, a rózsaszín lányos szín.

Bár a színeknek nincs nemük, a szülők mégis egyből vérszemet kapnak, amint kiderül a baba neme: a fiú csak kéket, a lány csak rózsaszínt hordhat. Hajlamosak vagyunk még a mai napig lenézni azokat a férfiakat, akik rózsaszínt hordanak, pedig valójában a rózsaszínnek nincs túl sok köze a nőiességhez, sőt:

a 20. század elejéig a rózsaszín a férfiak színe volt,

mivel egyszerre jelképezte az erőt (piros) és az ártatlanságot (fehér). Később, a 2. világháború idején kezdték csak a homoszexualitással kapcsolatba hozni – innen ered a szín lenézése és elnőiesítése.

Objektum doboz

A nőnek a konyhában, a férfinak a munkában a helye.

A nemünk nem határozza meg, miben vagyunk jók: sok nőnek nagyon fontos, hogy pénzt keressen és eltartsa magát, néhány férfi viszont akkor érzi jól magát, ha főzhet és rendben tarthatja a lakást. Bár már kisgyerekkortól arra szocializáljuk a gyerekeinket, hogy "a lányok gondoskodnak, a fiúk keménykednek", fontos tudnotok, hogy

ez nem biológia, csak társadalmi berögződés.

Egy igazi férfi nem sír.

Érdekes, pedig nekik is vannak könnycsatornáik…

Objektum doboz

A kulcs ami minden zárat kinyit, egy nagyon jó kulcs – viszont a zár, amit minden kulcs kinyit egy kurva szar zár. 

Ezt a mondatot nem én írtam ilyen durvára, ez egy lájkolós oldal neve kb. 2010-ből. Akkor meghökkenve láttam, hogy mennyi lány(!) ismerősöm is kedveli ezt a nyilvánvalóan hazug és megalázó mondatot – ugyan miért érne többet az a férfi, aki sok nővel lefekszik, mint az a nő, akinek már sok férfival volt dolga?

Az, hogy kinek hány szexpartnere volt, mindenkinek a magánügye, az pedig, hogy emiatt elítélünk másokat inkább a saját szegénységi bizonyítványunk. 

iskola

„A fiúk okosak, a lányok szorgalmasak” – szexizmus az egyetemeken

Múlt héten került szóba egy kávé mellett először, hogy az oktatásban még mindig mennyire erősen jelen van a szexizmus. Erre kicsit felkaptam a fejem, mert én – mivel hallássérültként egyébként sem hallottam sokat a környezetemből – nem tapasztaltam ilyen megnyilvánulásokat az oktatásban. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek, mint ahogyan az, hogy velünk nem fordult elő, nem jelenti azt, hogy mással nem fordult elő.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.