„Keresem azt a csajt, aki csöcsöket, szőrös lábakat meg borostás hónaljakat rajzol! Légyszi linkeljétek, ha ismeritek!” Ez a kérés egy használt ruhát csereberélő Facebook-csoportban jött velem szembe, és mivel tudtam, kiről van szó, segítettem a megfejtéssel. Az illető Papp Virágot kereste.
Virág karakteres alkotásait végül is tényleg így foglalhatnánk össze a legegyszerűbben: csöcsök, szőrös lábak, borostás hónaljak. Ez viszont csak a felszín – ami alatt komoly mondanivaló van. Az alkotásoknak három fő irányelve van: body positive, gender sensitive, self-love – azaz a pozitív testkép, a genderszenzitivitás és önmagunk szeretete.
Virág reális képet fest a nőkről: szakít az idealizált és tökéletességre görcsösen törekvő nőképpel. Szépítés nélkül ábrázolja a női szépséget.
Felüdülés a rajzait látni: megkönnyebbülök, hogy talán nemcsak az én skinny farmerbe bújtatott lábam szőrös alkalmanként, hanem más nőké is. Hiszen ez a valóság – és végre egy budapesti fiatal lány meg meri mutatni. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt szerethető bájjal és finom humorral teszi.
Testpozitív, genderszenzitív, önelfogadó – ez a márkád bemutatkozása a Facebookon. Miért pont ezek foglalkoztatnak alkotóként?
Azt látom, hogy nagyon sok nőnek van problémája azzal, hogy elfogadja a külsejét, önmaga tudjon lenni, és megismerkedjen a nőisége sokszínűségével. Nagyon erősen hatnak ránk a szépségideálok és a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák.
Már nagyon kicsi korom óta szeretek olyan dolgokról beszélni, amik különböző okok miatt tabutémának számítanak. Ez alatt leginkább olyan dolgokra gondolok, amik befolyásolják azt, hogyan fordulunk egymás felé, hogyan viselkedünk magunkkal és másokkal, milyen minták öröklődnek generációról generációra – akár családon belül, akár nagyobb társadalmi csoportokban.
Ha az önmagunkhoz való viszonyunkon tudunk finomítani, akkor nemcsak saját magunkkal lesz jobb a kapcsolatunk, hanem másokkal is.
Ha vállalkozunk az ehhez szükséges „kutatásra” – azaz arra, hogy kibogozzuk saját magunk csomóit –, észrevehetjük, mennyi mindenben fordulunk saját magunk ellen, és hogy ezt lehetne máshogy is csinálni. Ezzel együtt bátrabbak is leszünk, kiállunk magunkért, és azokért is, akik még nem érzik elég magabiztosnak magukat.
Te nőként hogy állsz a magabiztossággal? Önmagad elfogadása könnyen ment?
Á, dehogy, nekem sem ment könnyen! Sőt, ez még a mai napig folyamatban van, és még lesz is sokáig. Addig, amíg nem lesz elég erős ez az új, önelfogadó minta bennem. Nehéz, de nagyon sokat számít, hogy rengeteget beszélgetünk a barátaimmal ezekről a kérdésekről, megosztjuk egymással az élményeinket, a félelmeinket, mit nehéz elfogadnunk magunkban és mit csodálunk a másikban. Szuper élmény látni, hogy a másik nézőpontjából mennyire mások tudnak lenni a dolgok. Ez segít.
Magyarországon szerinted hogy állunk mi, nők ezekkel a témákkal? Gondolok itt a reális testképre és az önelfogadásra…
Nem tudom, hogy tudok-e elég objektíven tekinteni erre a témára, de szerintem rosszul állunk. Azt látom, hogy az embereknek fontosabb a saját véleményüknél az, hogy mások mit gondolnak róluk, vagy arról, amit csinálnak. Ez teljesen érthető, nem igazán van kultúrája az önállóságnak Magyarországon.
Nagyon jó lenne, ha minél több csatornán keresztül lehetne segíteni az embereket abban, hogy megtapasztalhassák saját maguk értékességét. És hogy a nemiségüket is ezen az értékességen keresztül élhessék meg, ne legyen ez szégyenérzettel szétfertőzött terület.
Hónaljszőr, narancsbőr, kis mell – dolgok, amiket korábban nem szívesen ábrázoltak. Miért érezted fontosnak, hogy a munkáid által teret kapjanak?
Mert ezek a világ legtermészetesebb dolgai. A női test részei. Úgy teszünk, mintha ezek nem léteznének, mert nem fér bele a női testről kialakult szexualizált képbe. Pedig fontos dolgok ezek.
Victoria Beckhamnek is szőrös a lába valószínűleg – és ugyanígy van ez az összes anyával, lánytestvérrel, kolléganővel és barátnővel.
Úgy teszünk bizonyos dolgokkal, mintha nem léteznének, nem lennének teljesen normális dolgok, és ez például szégyenérzetet, undort kelt az emberekben. Ez iszonyatosan károsan hat az emberi kapcsolatainkra. Nem az a célom, hogy mindenki szőrös legyen, csak szeretnék tenni azért, hogy ez annyira mindegy legyen, mint az, hogy kinek milyen a cipőfűzője.
Az általad ábrázolt dolgok szakítanak az eddigi, idealizált nőképpel. Nagyon „valósak” a rajzaid, de nőként te magad menyire tudsz függetleníteni a médiában látott szépségideáltól?
Rám is hatással vannak az általános nőkkel szembeni elvárások, illetve mindaz, amit a reklámokban, filmekben, magazinokban látok. Bizonyos minták nagyon erősen ivódtak belénk, a dolog gyökere pedig sokkal régebbre nyúlik vissza, így nem csak a média tehető felelőssé szerintem. Ezek sokszor észrevétlenül határozzák meg a gondolatainkat, illetve a döntéseinket. Ilyenkor valójában nem teljesen a mi kezünkben van az irányítás.
Igyekszem tudatosan figyelni rá, hogy gondolati szabadságot adjak magamnak – de erről könnyebb beszélnem, mint csinálnom. Viszont úgy látom, hogy egyre többen vagyunk, akik fontosnak tartjuk, hogy foglalkozzunk a tabukkal és a valósággal. Ennek örülök, mert ez nemcsak jó érzés, de segít is. Már nem vagyunk egyedül.
Ki/mi inspirál a rajzaidban? Alkotóként milyen az ideális nő a szemedben?
Nincs ideális nő a szememben. Szerintem minden nő ideális nő.
Az anyám, a nővérem, a barátnőim egyaránt inspirálnak. De inspirálnak például azok a nők is, akikkel kapcsolatban negatív érzéseim vannak. Ezekből az érzésekből elég sokat tanulok magamról, és az ilyen „rájövésekből” még több ötletem születik. De ugyanúgy apám, a barátom és a fiú haverjaim is hatással vannak rám, illetve a rajzaimra. Leginkább az inspirál, hogy kicsit könnyebbé tegyem az emberek számára az önelfogadást és egymás elfogadását.
Nagyon sok hasonló nehézség van a nők életében, de ha osztozunk ezeknek a nehézségeknek a súlyán, mindenkinek könnyebb lesz.
Ha már felmerült, hogy férfiak is inspirálnak: hogy látod, a magyar pasik miként viszonyulnak a feminizmushoz?
Én úgy látom, hogy még a nők is tartanak a feminizmustól, nemhogy a férfiak… Sajnos az a tapasztalatom, hogy sokan azt gondolják a feminizmusról, hogy az egy háború, amiben a nők harcolnak a férfiak ellen. Jó lenne, ha többet beszélgetnének férfiak és nők arról, hogy ők miben érzik korlátozva magukat amiatt, hogy valamilyen neműként élik az életüket.
A feminizmus sokkal inkább szól arról, hogy egyenlő félként tudjunk egymásra tekinteni, és észrevegyük: nincs olyan, hogy ti és mi. Mindenkiben van mind a kettőből. A feminizmus a nőkért és a férfiakért van, az együttlétért. Nem pedig ordibáló nők eszetlen közössége.
Szerinted a férfifejekben mennyire kéne „rendet rakni”?
Szerintem a férfiakra szintén negatív nyomást gyakorol a szexizmus. Patriarchális a világ, amiben élünk. Az általános vélekedés szerint ha férfi vagy, erősnek kell lenned, stabilnak kell lenned, nem sírhatsz, mert egy igazi férfinak nincsenek érzelmei. Érzelmei csak a gyengéknek (tehát a nőknek) vannak, és egyenlőnek lenned egy női minőséggel az önmagad lealacsonyítása. Ezek a fő sztereotípiák, amik mentén a férfiak ugyanúgy elfojtják a teljesen természetes értékeiket.
Szóval szerintem a férfiakat is ugyanúgy bántja ez a megkülönböztetés. Együtt kéne rendet rakni.
