Egyéb kategória

Cipőben az ágyban – most komolyan? – Filmes jelenetek, amiktől a falra mászunk

Pikk-pakk levágjátok filmnézés közben – amit előtte még soha nem láttatok –, hogy mi fog történni a következő jelenetben? Amellett az őrületbe is kerget egy-egy ilyen jelenet? Nem értitek, hogy a horrorfilmben miért futnak mindig fel a lépcsőn az áldozatok, és azt sem, hogy miért nem tanulnak korábbi esetekből vagy a filmekből? Mi sem, de most összegyűjtöttünk nektek néhány filmes klisét és egyéb, a filmekben és sorozatokban gyakran előforduló jelenetet, és megpróbáltuk megadni rájuk a magyarázatot.

vous - 2017.11.11.
Cipőben az ágyban – most komolyan? – Filmes jelenetek, amiktől a falra mászunk

Ami egyszer bejött, az bejön máskor is. Talán ez lehet a legfőbb magyarázat a klisékre, meg persze az idő, pénz és kreativitás megspórolása. De az is lehet, hogy ami nekünk röhejesnek vagy épp felháborítónak tűnik, az egy másik országban teljesen normális és hétköznapi, mint például az, hogy Amerikában simán befekszenek az ágyba cipővel. De lássuk, mi van még ott, ahonnan ez jött!

Miért kezdődik az amerikai filmekben minden telefonszám 555-tel?

Mert egy utcában laknak Hollywood felvásárolta az 555-0100 és 555-0199 közötti telefonszámokat, amelyeket filmek számára tartanak fenn. Így semmilyen őrült fanatikus nem gondolhatja azt, hogy simán elérheti telefonon a főhőst – illetve ezeken a számokon biztosan nem tudja majd. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy kinek a telefonszáma például az 555-0123, kattintsatok a linkre, és böngésszetek egy jót ebben a fiktív filmes telefonkönyvben. Bár itt jóval több telefonszám szerepel, mint száz…

Objektum doboz

Miért vannak cipőben otthon, és miért fekszenek vele be az ágyba?

Mert náluk sokkal tisztábbak az utcák? Nem hiszem, inkább kényelmi szempontokat vesznek figyelembe. Na nem a lábuk kényelme, a saját kényelmük szempontjából. Sok helyen azt olvastam, hogy azzal magyarázzák, hogy mivel hazaesnek, de sokszor úgyis mennek tovább valamerre, felesleges levenniük a cipőt. Meg hát ők otthon amúgy sem papucsban csoszognak, hanem benti cipőben – ami, valljuk be, sokkal elegánsabb megoldás, például, ha vendégek jönnek. De hogy miért fekszenek vele be az ágyba, erre sajnos nem találtam magyarázatot.

cipő

Ezért ne viseljétek otthon az utcai cipőtöket!

Hiába van teli mind a két kezetek, a cipőtöket ne csak akkor rúgjátok le magatokról az előszobában, ha véletlenül kutyakakiba léptetek. Több okunk és érvünk is van amellett, hogy a kinti cipő miért nem való bentre!

Hogy lehet az, hogy minden zárat ki tudnak nyitni egy hitelkártyával, hullámcsattal vagy gemkapoccsal?

Mindenki, minden filmben, minden zárat! Ez azért lehet, mert ez valóban működik – igaz, sok gyakorlással. De ezek szerint az amerikaiak unalmas óráikban ezt a hacket gyakorolják. Ezt a trükköt egyébként korábban a szerkesztőség tagjai is kipróbálták. Az erről készült videót itt meg is nézhetitek.

Objektum doboz

Miért mosnak fogkrém nélkül fogat? Miért nem köszönnek a telefonban? Ezekre sajnos nem találtuk a választ, ahogyan a következő elképesztően vicces, szánalmas vagy épp nagyon buta helyzetekre és klisékre sem!

  • Amikor hosszú ideje van egy nő egy lakatlan szigeten, erdőben, egy civilizálatlan helyen vagy akár több száz évvel ezelőtti időkben, akkor is tökéletes szemöldökkel, sminkkel, fogsorral és szőr nélkül grasszál majd fel s alá. Ahogyan a rúzs sem kopik majd le soha a szájáról…
     
  • Ha valaki random úgy dönt, utcán, házibuliban, sulibálon, bárhol, hogy lejt egy táncot, kivétel nélkül mindenki az adott koreográfia alapján követi majd őt a parketten.
     
  • Abban az esetben ha valakit üldözőbe vesznek, biztosan lesz egy nagyobb fesztivál vagy felvonulás a közelben – de legalábbis esik majd az eső, így esernyővel a kezében vegyülhet majd el a tömegben.
     
  • A telefonbeszélgetés közben szétkapcsol a telefon, de soha meg sem próbálják egymást visszahívni a felek. Miért is?
     
  • Ha zuhanyozni mennek, kivétel nélkül mindig megmossák a hajukat is.
Objektum doboz

  • A taxit csukott szemmel is ki tudják fizetni. Tök mindegy, mennyibe kerül, benyúlnak a tárcájukba, és már szállnak is ki az autóból.
     
  • Nagy összegeket nem mondanak ki, inkább ráírják egy papírlapra, szalvétára, és ezt a fecnit csúsztatják oda a tagnak.
     
  • Ha nem akar valaki meghalni, ha mutogatja a barátnője, gyereke fotóját, ha elbúcsúzik, ha megkér valakit, hogy adjon át helyette egy üzenetet, tuti megássa a saját sírját, és már nem tér vissza a vászonra. Legalábbis nem abban a fimben…
     
  • Reggelire mindig gofri, bacon, tojás és pirítós van, míg ebédre a husi és krumpli mellé mindig jár borsó vagy bébirépa – miközben enni nem is nagyon szoktak, mert nincs idejük, vagy valaki megbántódik, mindegy is, a lényeg, hogy csak ritkán eszik meg az elkészült ételt.
film

Azt hiszitek, kívülről fújjátok a legtöbb filmet? Egy teszt, ami rácáfol erre!

A legtöbben valószínűleg egyetértetek, ha azt állítjuk, mindenkinek van az életében legalább egy kedvenc filmje, aminek a szövegét kívülről fújja. Tudjátok, mikor melyik mondat, szófordulat vagy kifejezés következik a monológokban, ki mondja, és mi történik a párbeszéd után. De mi a helyzet, ha nem a kedvenc filmetekről van szó? Akkor is képben vagytok a szóhasználatot illetően? Egy szó mint száz napunk alkalmából letesztelhetitek tudásotokat!

  • A villany mindig ég. Még akkor is, ha az illető most jött haza egy hét nyaralásból, az asztali és egyéb hangulatvilágítások tuti fel lesznek kapcsolva, amikor belép a lakásba.
     
  • Csak pizzát és kínait rendelnek, és nyilván mindenki keni-vágja a pálcikahasználatot. Igaz, enni nem esznek vele, csak turkálják az ételt.
     
  • A nyomozók csak akkor oldják meg az ügyet, ha már felfüggesztették őket, elvettük a fegyverüket, talán még az asszony is átköltözött egy időre az anyjához a gyerekekkel.

Nektek melyik a kedvenc klisétek?

Ajánlott cikkek