Egyéb kategória

Nem volt egyszerű, de bevált: hálával változtattam az életemen

„A hála témakörével manapság egyre több területen találkozhatunk: gondoljunk csak a milliónyi önfejlesztő könyvre, amik a boltok polcairól kiabálva várják a magukon segíteni, munkálkodni akaró embereket. Azt hiszem, egy 21. századi fiatal nő számára a vonzás törvényének fogalma sem ismeretlen, azonban beletelhet egy kis időbe, mire az ember lánya hinni kezd benne – már ha egyáltalán eljön ez a pillanat” – kezdi történetét Adri, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Kiss Adrienn írását olvashatjátok. 

vous - 2017.11.03.
Nem volt egyszerű, de bevált: hálával változtattam az életemen

Nálam eljött ez a pillanat, és vele együtt az a bizonyos 180 fokos fordulat is az életemben. Nagyjából egy évvel ezelőtt eléggé mélyponton volt az életem, már ami a karrieremet illeti. Fogalmam sem volt, mivel is szeretnék foglalkozni hosszú távon, csapongtam ide-oda, és igazából semmi sem tett boldoggá. Egy főiskola utolsó évét kezdtem meg, ami eléggé embert próbáló időszaknak ígérkezett, és a motivációm egyre csak fogyott.

Ekkor kezdtem el különböző motivációs trénerek előadásait hallgatni. Elolvastam jó néhány könyvet az újrakezdés és az önfejlesztés témaköreiben, és végül megfogalmazódott bennem egy nagyon egyszerű, de hihetetlenül hatásos gondolat. Minden egyes írás és hanganyag tartalmazott egy szót, amely központi szerepet töltött be, ez pedig a hála volt.

A dolog nagyon egyszerű:

ha a vonzás törvénye valóban működik, akkor logikus, hogy minél többet járja át az elménket a hála érzése, annál több olyan dolgot vonzunk be az életünkbe, amiért aztán hálásak lehetünk.

A hálaadásnak számos módja van. Rengeteg praktikát és trükköt találhatunk a témával kapcsolatban. Ami nálam bevált, az a reggeli és az esti hálagyakorlatok alkalmazása. Semmi mást nem tettem, csupán minden este, már az ágyban fekve, elalvás előtt átgondoltam a napomat, és leírtam a „hála-naplómba” azokat a dolgokat, amelyekért az adott napon hálát éreztem. Reggel ugyanezt a listát elővettem, és átolvastam.

Cséfalvay Fanny „Hálát adtam, hogy láttam egy hullócsillagot” – pozitív gondolkodás négy DIY-praktikával

„Hálát adtam, hogy láttam egy hullócsillagot” – pozitív gondolkodás négy DIY-praktikával

„Tanakodva ültem a földön, a szoba közepén, előttem egy befőttesüveg, mellettem pedig sok-sok színes cetli. A befőttesüvegen ez állt: Hála Bödön. A Hála Bödön akkor született, amikor egy nehezebb időszak miatt talán a kelleténél kicsit többet panaszkodtam.” – grafikusunk, Cséfalvay Fanny szuper DIY-praktikákről mesélt nektek korábban. Ha lemaradtatok a cikkről, ITT elolvashatjátok! 

Mindössze néhány nap elteltével éreztem, hogy a listáim egyre hosszabbodnak, egyre több mindenben láttam meg a szépet, és egyre több hálát éreztem az apróbb dolgokért is: legyen szó a napsütésről, egy cuki kutyáról, akit az utcán láttam, egy aranyos néniről a buszon vagy a kedves pénztárosnőről a boltban. Az ezekhez hasonló felismerések hozzásegítettek ahhoz, hogy értékeljem a sok apró, de nagyszerű dolgot az életemben.

Forrás:
Pexels

Ennek hatására pedig – sikeresen befejezve a második főiskolámat is – elkezdtem újraépíteni magamat, és az álmaimmal tölteni egy kis időt. A folyamat pedig még javában tart, hiszen sosem lehetünk teljesen készek az önmagunkon való munkálkodással, de hiszem, hogy ezután csak még több hálával teli nap következik az életemben.

Talán sokaknak ezek a sorok elcsépelten hangozhatnak, de higgyétek el, én is szkeptikusan kezdtem! A vonzás törvényében sem hittem,

hiszen ha ez ennyire egyszerű, hogy csupán hinni kell és kész, akkor már mindenki minimum milliárdos lenne. De hinni abban, hogy valóban mi irányíthatjuk az életünket és valóban teremthetünk, bevonzhatunk magunknak dolgokat, sokkal nagyobb felelősség, mint gondolnánk.

A tanácsom mindenképpen az, hogy próbáljátok ki, és teszteljétek le a saját bőrötökön, hogy mennyi mindent megváltoztat, egyetlen apró kis változtatás. 

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.

Ajánlott cikkek