A Tinder elvileg egy társkereső alkalmazás, ám hamar híre ment annak, hogy a legtöbben nem komoly kapcsolat, sokkal inkább egy forró éjszaka reményében huzogatnak órák hosszat naponta. De ebből vajon mennyi igaz?
A legtöbben biztos ismeritek a Tindert, elképzelhető, hogy ti is aktív felhasználói vagytok. Én bevallom, hogy még sosem próbáltam, viszont van olyan barátnőm, aki már igen, SŐT a jelenlegi párjával is ott ismerkedtek meg. Ám ez nem jelenti azt, hogy ennyire egyszerű, lehet, hogy csak simán szerencséje volt.
Viszont innen jött az ötlet, hogy leszólítok az utcán srácokat, hogy megkérdezzem: milyen céllal regisztráltak.
Mert azt már tudjuk, hogy hogyan találjuk meg az igazit online, meg hogy a pasik minden nőt jobbra húznak az appon, de ezt még nem. A megkérdezett fiúk többsége rávágta, hogy ő bizony nem használja, volt, aki simán faképnél hagyott, de szerencsére 5 jó fej srác korrekt válasszal szolgált nekünk.
Több haverom is használta már előttem, mondták, hogy próbáljam ki én is.
Persze fiatal vagyok, az elsődleges célom nem az, hogy megtaláljam a feleségemet. Nekem ez csak szórakozás, de ha olyan lánnyal találkoznék, akkor igen, adnék esélyt annak, hogy komolyabbra forduljon a dolog.” – Ádám, 24 éves
Az a lány, aki ilyen helyen keresi a párját, csak csalódni fog!
De szerintem a legtöbbjük tudja, hogy nem itt fogja megtalálni az igazit. Érdemes megnézned, milyen fotók vannak fent egy-egy lányról (itt mutatott is néhány erősen hiányos öltözetű hölgyet) –, egyből lejön, hogy ők sem szeretnének hozzád feleségül menni…” – Dávid, 28 éves
„Nesze neked, Tinder!” – Sorsszerű találkozások még a társkereső appok világában is léteznek!
„Ma már a sors is modern eszközöket használ, és például az interneten hozza össze azokat, akik eleve összetartoztak. S hogy elhiggyétek mindezt, a saját történetemet mesélem most el!” – írta szerzőnk, Lilla.
A cikket ide kattintva olvashatjátok.
Nem fogom szépíteni, a szex miatt.
Volt, hogy egy estéről szólt a dolog, volt, hogy többször is találkoztunk, de ennél több sosem volt a dologban és nem is lesz” – Bence, 21 éves
Nem feltétlenül a szex volt az elsődleges célom, mikor regisztráltam a Tinderre,
de a lányok profilja nem árult el róluk túl sokat. Végül inkább nem is találkoztam senkivel és már töröltem is magamat azóta” – Soma, 21 éves
„Az, hogy mi lesz a dologból, csak a lánytól függ. Nyilván először beszélgetek vele. Ha úgy látom, hogy szép, okos, kedves, nem adja könnyen magát, akkor komolyabb reményeket fűzök a dologhoz, szívesebben hívom beszélgetni. Aki viszont csak játssza az agyát, vagy első témának rögtön a szexet hozza fel, az nem lesz több egy esténél” – Marci, 30 éves
Nektek van jó tinderes sztoritok?