Egyéb kategória

Kezdjetek el szemvidító színes tésztákat gyártani – házilag, természetesen

Házi tésztát készíteni nem különösebben bonyolult, egy kis rutin és egy tésztagép persze nem árt hozzá, és annyira más a frissen gyúrt tészta, hogy egy-egy ráérősebb napon érdemes eljátszani vele. És ha már játszunk, különlegesebbé is tehetjük, ha megszínezzük.

vous - 2017.10.21.
Kezdjetek el szemvidító színes tésztákat gyártani – házilag, természetesen

A színes tésztában az a jó, hogy vidám és szemet gyönyörködtető, de jó az is, hogy természetes módon színezhetjük, sőt ezzel ízesíthetjük is. Ha így készítjük, akkor elég hozzá egy enyhébb tejszínes mártás, sajtszósz vagy csak olvasztott vaj és némi parmezán, így tökéletesen kiérződik belőle a színezőanyag íze is.

Alaptészta

A klasszikus gyúrt tésztához 10 dkg finomlisztre 1 tojást és egy csipetnyi sót számolunk, ezt dolgozzuk össze ruganyos tésztává. Némileg változhatnak az arányok, hiszen a tojások sem egyforma méretűek, és a liszt sem mindig ugyanúgy viselkedik, de nagyjából ez az arány többnyire működik. Persze ennyi liszttel nem érdemes nekiállni, de a tojások miatt a tízes szorzót nem árt tudni.

Ha színezni akarunk, akkor viszont nedves alapanyag hozzáadásával – mint amilyen a cékla vagy a paradicsompüré – emelni kell a liszt, sőt a só mennyiségét is!

A cikk itt még nem ért véget, hogy mivel színezzétek a tésztákat, kiderül a Cookta oldalán!

Színes tészta

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.