Nemrégiben az Adidas húzott egy merészet, és a márka legmenőbb cipőjét, a Superstart nem tökéletes testű modellekkel, hanem aktivistákkal kezdte el reklámozni. A tizenöt másodperces videókban különleges emberek pózolnak a legújabb kollekcióval a lábukon, és beszélnek olyan témákról, amik szerintük fontosak. Ezek a reklámok pár tízezer megtekintés körül járnak YouTube-on, egyet kivéve: egy szőke hajú lány videóján (jelenleg) majdnem másfél millió megtekintés van. 

Mielőtt bárki csodálkozna, előre szólok: nem azért ugrott ekkorára a nézettség, mert az emberek hirtelen elkezdtek érdeklődni az iránt, amit Arvida Byström a nőiességről és annak megkérdőjelezéséről állít. Sokkal inkább az robbanotta fel az internetet, hogy a fiatal lány

Én nem szeretnék most olyan vitákba bocsátkozni, hogy szexi-e a szőrtelenség, vagy sem, vagy hogy nőgyűlölő dolog-e elvárni azt, hogy egy pihe se legyen az ember (nő) testén, vagy sem.

ugyanúgy, ahogy vannak nők, akik úgy döntenek, hogy kékre festik a hajukat vagy megcsináltatják a mellüket. Úgy gondolom, hogy amíg nem ártunk a külsőnkkel másoknak, addig azt csinálunk vele, amit csak akarunk – a testünk felett való önrendelkezés jogát pedig senki nem veheti el tőlünk. És mielőtt még valaki azzal jönne, hogy az ő szemét bántja a testszőrzet, a rövid haj vagy az Ugg csizma – a „sértő külső” minimum ott kezdődik, hogy valaki önkényuralmi jelképet visel a testének bármelyik pontján.

A lányra mérhetetlen internetes gyűlölet zúdult. Voltak, akik egyszerűen „nem értették”, mások undorítónak tartották, sokan pedig azzal fenyegették, hogy megerőszakolják – pedig a fotós semmi mást nem csinált, mint kiállt a véleménye mellett, mindezt pedig egy olyan testben tette, ami számára a lehető legkényelmesebb. Az meg, hogy egy nő külsejébe kötnek bele ahelyett, hogy a véleményével szemben fejtenének ki álláspontot, teljesen jól leírja azt a patriarchális berendezkedést, amiben jelenleg élünk.

Ezért is tartom felháborítónak, hogy amíg a szőrös lábú fotóst gusztustalannak nevezik és nemi erőszakkal fenyegetik, addig a legtöbb ember szó nélkül elfogadja, sőt a védelmébe veszi a Dove legújabb (azóta természetesen már visszavont) reklámfilmjét, ami ostobaságával a hatvanas évek csőrasszista viccképeit idézi. 

Persze nem állítom, hogy a Dove célja a reklámmal az volt, hogy megsértse a fekete nőket: elhiszem, hogy a cég valójában úgy gondolta, hogy „nem lát színeket”, azt viszont már kevésbé, hogy ez a kisfilm nem ment át legalább száz kreatív szakemberen, marketingesen, és nem volt ott legalább egy ötletgazda, aki szólt volna, hogy „hé, ez amúgy lehet, hogy sértő lesz, nem?”. 

Én sem vagyok előítéletes Gór Nagy Máriával szemben, de… 

Én nem vagyok előítéletes, ha a 60+-os hazai celebekről van szó, de Gór Nagy Mária, gyerekek, na… ő aztán tényleg mindent megtestesít, ami miatt ezt a korosztályt és társadalmi közeget nem értjük. Rosszul hangzik mint kezdőmondat, ugye? Pedig maga Gór Nagy Mária is valami hasonlót mondott, amikor a TV2 reggeli műsorában a minap kijelentette: „Nem vagyok rasszista, de gyűlölöm az arabokat.” Akiket rögtön a terroristákkal is azonosított, ha már. Hadd szóljon!

Lehet mondani, hogy mi, feminácik/libsik/sjw-k (mindenki karikázza be a neki megfelelőt) mindenen felháborodunk, a valódi rasszizmus nem itt kezdődik. És persze a szappangyártó cég nem hirdette a kampányában, hogy öljetek színes bőrűeket, de sikerült vele egy olyan üzenetet közvetíteni (még ha nem is szándékosan), hogy fehérnek lenni jobb és „tisztább”, azaz magasabb rendű.

Szájbarágósan: nem mindenki jó ember, aki szép, és nem mindenki bűnöző, akinek sötétebb a bőre a tieteknél. 

Nem akarok hegyi beszédet tartani, inkább csak azon érdemes elgondolkodnotok, hogy amikor legközelebb ti vagy bármelyik lányismerősötök kijelenti, hogy ő márpedig nem feminista, akkor jusson eszetekbe ez: jelenleg a társadalmunkat jobban meghatározza az, hogy elnyomja a nők önrendelkezését a saját testük felett, mint az, hogy felvegye a harcot a rasszizmussal – ami viszont a 2000-es éveknek még mindig az egyik legégetőbb problémája.