18 éves korunkig a napjaink nagy részét az iskolában töltjük. Számtalan pedagógussal, tanárral találkozunk, velük és róluk beszélünk, rettegünk tőlük, kedveljük vagy rajongásig szeretjük őket. Vannak olyanok, akikre évek múlva is jó szívvel emlékszünk. Ma nekik köszönjük meg azt, hogy az életünk részei voltak egy időre.
Október 5. – A pedagógusjogok világnapja
Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusjogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot. A pedagógusjogok világnapján azokra a tanárokra emlékezünk, akik meghatározó szerepet játszottak az életünkben.
Érettségi után évente többször álmodtam azt, hogy a táblánál állok, előttem az 1+1-nél csak egy fokkal nehezebb művelet, és nem tudom kiszámolni. Viszont folyamatosan bizonygatom, hogy nekem ezt már nem is kell, hiszen leérettségiztem. Épp csak hármassal, de túl vagyok rajta, soha többet matek.
A matektanárom kezdőként került mellénk, amikor 10 évesen mi is kezdtük a nyolcosztályos gimit. Velünk együtt lett kezdőből tanár, és a legtöbb negatív emlékem a matematikához kötődik, mégsem érzem úgy, hogy ő tehet arról, hogy hülye vagyok a számokhoz. Kedveltem a fizikatanárunkat is, aki a szakma nagy öregje volt, és aki mindig azt tanította nekünk, magunkhoz képest kell és lehet fejlődni.
Ha valakinek kínai a fizika, sosem lesz belőle Einstein, de emiatt soha senki nem is sértődött meg.
Rengeteget tanultam azoktól, akik a történelmet vagy a németet tanították, de valamiért mindig két középiskolai tanáromnak mondanék köszönetet. A rajztanárom volt talán az egyetlen, aki folyamatosan biztatott, hogy rajzoljak, alkossak, csináljam, mert jó vagyok. Annyira sajnos nem voltam jó, hogy bejussak az (akkori) Iparművészetire, de egynél többször nem is próbálkoztam.
Szétfeszített az, hogy lehet belőlem akár újságíró is.
Talán emiatt a magyartanáromra emlékszem úgy, hogy akaratlanul is az írás felé terelt. Pontosan tudom, nem az én írásaimat szerette a legjobban, még a 15 éves osztálytalálkozón is volt egy olyan érzésem, hogy azt gondolja: nem nekem kellene pont az írással foglalkoznom, és pont nektek írnom. Pedig a legtöbbet tőle tanultam a mondatszerkesztésről, stilisztikáról, egy-egy írás felépítéséről. (Az érettségi óta eltelt 16 évben persze sokat felejtettem, szóval ha nem vélitek felfedezni a magas minőséget, az nem az ő hibája.) Ahogy arról is, hogy minden látszat ellenére mennyire szerette a tanítást, mennyire szerette a tanítványait. Azokat is, akik nap mint nap küzdöttek a tárgyaival, mert magyar nyelv ide vagy oda, magasak voltak a követelmények, tanulni, olvasni, érteni kellett.
Nála jobban egyik tanáromtól sem tanultam meg magyarul, neki pedig nagy köszönettel tartozom.
Nem én vagyok az egyetlen VOUS-lány, akinek volt olyan tanára, akinek ma köszönetet mondana.
Mojzi a középiskolás rajztanárához intézne köszönetet, aki sajnos már nem él.
„Megköszönném, hogy megmutatta, lehet lazán, szórakoztatóan és egy jó adag humorral is tanítani, nem pedig szigorral, és követelésekkel kikényszeríteni a gyerekekből, amit el kell(ett) volna végezniük, meg kellett volna tanulniuk.
Diákként imádtam ezt benne, felnőttként, illetve tanárként pedig újra értékelhetem, és átadhatom a diákoknak azt, amit ő adott nekem.”
Újdonsült fotósunk, Dóri szintén az irodalomtanárának köszönné meg, hogy nem csak a tananyagot tanította meg.
„A gimis irodalomtanáromnak nagyon hálás vagyok, mert az iskolai anyagokon túl arra is megtanított, hogy merjünk bátran gondolkodni, önálló véleményt alkotni és megfogalmazni. Nem a kilószámra leadott kötelezőkön volt a hangsúly, hanem a mi személyiségünk formálódásán.”
Nóri nem is egy, hanem két tanárának mondana köszönetet.
„Nekem két tanárnak is lenne mit megköszönnöm. Egyrészt az alsós osztályfőnökömnek, aki egyszerre volt szuper tanító és mindenkit védelmező tyúkanyó. Mellette 4 évig azt érezhettem, hogy nem kell mindenből ötösnek, tökéletesnek és a legjobbnak lennem, hogy úgy érezzem, nekem is van helyem a világban, én is jó vagyok valamiben. Az egyetemi professzorom pedig a
tökéletes példa volt arra, hogy elhiggyem: egy nő igenis lehet egyszerre nő, anya, professzor. Egy zseni a nő!”
És most ti jöttök!
Írjátok meg nekünk kommentben, melyik tanárotoknak mondanátok köszönetet. Vagy ami még jobb: fogjatok egy tollat és egy papírt, és teljesen hagyományos levélben írjátok le, miért volt fontos szerepe az életetekben. Ha fel is adjátok a levelet a címére, biztosan óriási örömet okoztok majd.
