A sztereotípiák és előítéletek részei a mindennapjaitoknak, még akkor is, ha nem tudtok róla. Szinte észrevétlenül címkézünk fel másokat, anélkül, hogy valójában megismernénk őket. Hiszen gondoljatok csak bele, első vélemény ide vagy oda, ha jobban megismertetek valakit, hirtelen kiderülhet, hogy a szöges ellentéte annak, amilyennek hittétek. És valószínűleg a saját bőrötökön is tapasztaltátok már ezt...
Biztos veletek is előfordult már, hogy találkoztatok valakivel, és hiába láttátok, hogy teljesen félreismer benneteket, mégsem tudtatok semmit tenni ellene. Nem várta meg, hogy megnyíljatok, hogy bebizonyítsátok, tévedett,
hiszen már úgyis véleményt alkotott rólatok, az első pillanattól kezdve.
Én mindig is utáltam az előítéleteket. Amikor valaki felteszi a szemellenzőt, és meg sem próbálja meglátni, milyen valójában a másik. Egy röpke találkozás, néhány elejtett mondat, és már kész is, felcímkézett, és berakott a fejében lévő csinos kis dobozok egyikébe. Még azt sem tudja, ki vagyok, mégis azt hiszi, hogy ismer. Teljesen. Aha, persze…
7 idegesítő sztereotípia, amit minden nő utál hallani
Nem, ez most nem a nők vs. pasik cikk lesz. Ez az a cikk lesz, ahol végre elmondjuk, mik azok a sztereotípiák rólunk, nőkről, amiket ideje lenne sürgősen elfelejteni.
A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!
Sokszor előfordult már, ha új társaságba csöppentem, hogy láttam, nem gondolnak többnek egy cuki kislánynál, aki körülbelül 5 évvel fiatalabbnak néz ki, mint valájóban. Jó, aranyos meg minden, de hogy fontos témákról beszélgessenek velem, na, hát isten ments! Aztán rendre meglepődtek, hogy engem is érdekel, mi zajlik a világban, sőt, határozott véleményem is van a dolgok állásáról.
Hogy hozzá tudok szólni a politikához, hogy a kötelező olvasmányokon túl is vettem már a kezembe könyvet… méghozzá rengeteget. Összességében, hogy nem az a naiv lány vagyok, akinek hittek. Vannak épkézláb mondataim, sőt, olykor még igazam is lehet. És ezt a „sokkot” persze gyakran nem is hagyják szó nélkül…
De hát istenem, miért gondolja valaki azt, hogy az első benyomás bármit is mond arról, hogy milyen a másik személyisége?
Mert ha én fiatalnak nézek ki, és ráadásul még nő is vagyok, akkor már csak egy üresfejű, buta liba lehetek. Ugye?
És ha jók a jegyeim, akkor mindenképpen stréber vagyok, a szülők szeme fénye. Ha szeretem a könyveket, akkor valószínűleg visszahúzódó vagyok, mert egy képzeletbeli világban jobban megtalálom a helyem. Ha inkább nem megyek el este egy buliba, mert másnap dolgozom, akkor törtető karrierista vagyok. Hogyha nem ugrom bele egyből egy kapcsolatba, és az egyéjszakás kaland nem az én stílusom, akkor biztosan frigid vagyok. Vagy csak hülye.
De tudjátok mit? Én unom már, hogy mások mondják meg, milyennek kéne lennem. Hogy mindenki anélkül alkot véleményt, hogy jobban megismerne. Pedig csak egy minimális erőfeszítés kellene ahhoz, hogy legyőzzük az ítélkezőhajlamot. Vagy egyszerűen csak elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, és ne akarjuk mindenáron kategóriák közé beerőltetni.
Oké, tudom, elkerülhetetlen, hogy megítéljünk másokat első látásra, hiszen amikor még nem ismerünk valakit, akkor csak az első benyomások alapján tudunk véleményt alkotni. De azért azt ne felejtsétek el, hogy ez nem egy kőbe vésett dolog! Mert hiába gondoljátok valakiről azt, hogy furcsa vagy nem jó fej, azért nem árt, ha adtok egy esélyt neki. Mert ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetést okoz majd, feltéve, ha jobban megismeritek.
Akkor miért nem próbáljuk meg levenni azt a szemellenzőt végre?
Ha szőke, akkor buta – miért jó nekünk, ha beskatulyázzuk a környezetünket?
Szőke és csinos? Biztosan jobban érdekli a vásárlás, mint a molekuláris biológia. Szakállas-fültágítós? Sznob hipszter. Tetovált, kopasz pitbull-sétáltató? Veszélyes lehet, jobb tőle óvakodni. Egy átlagos nap számos hasonló automatikus gondolat fut át úgy az agyunkon, hogy sok esetben nem is tudatosulnak. De miért jó nekünk, ha beskatulyázzuk a környezetünket?
