Nagy támogatója vagyok a használt ruhák vásárlásának és viselésének. Gyerekkorom óta turizok, több jó ruhám van onnan, mint fast fashion üzletekből vagy butikokból, és azt vettem észre, jobban is szeretem őket. A használt ruhák vásárlása viszont nem minden esetben fenntartható.

Volt néhány év az életemben, amikor már kerestem annyit, hogy a turik helyett inkább fast fashion üzletekben vásároltam ruhákat, mert úgy gondoltam, megérdemlem. Aztán elkezdtem változni, vágyni kezdtem a színekre, más formákra, de nem szerettem volna 10–20 000 forintért kísérletezgetni, ezért visszatértem a turikhoz. Akkor szembesültem vele, hogy milyen nagyon rá lehet csúszni a halmozásra, milyen könnyen meg lehet győzni magunkat arról, hogy egyik vagy másik darab jó vagy jó lesz majd valamikor.
Megvettem olyan ruhákat, amelyekről pontosan tudtam, hogy nem tudom kihasználni, de kísérletezni akartam. Így sikerült felépíteni egy szedett-vedett, impulzusokra épülő, kicsit sem átgondolt ruhatárat, amely elsőre talán oké, de én tudom, hogy mennyi minden nincs benne rendben.
Ez csak egy példa arra, mikor nem fenntartható a másod- vagy harmadkézből szerzett ruha. De menjünk végig sorban,
hogyan érdemes (szerintem) használt ruhát vásárolni tudatosan.
1. Tartsátok be a szabályt: szín, anyag, fazon stimmeljen!
Nem is emelek ki a sorból olyan ruhát, ami nem az én színem. Ehhez előbb tudni kell, milyen színeket szerettek és / vagy milyen színek állnak jól nektek. A színek nem minden: meghatározók a minták, a koptatások is egy ruhadarabon. Ugyanígy fontos a fazon és a stílus is. Ha minden stimmel, akkor ugorhattok a következő lépésre.

Színtípusok
2. Ne a mennyiségre, a minőségre menjetek!
Egy időben rendszeresen jártam kilós turiba és vállfásba is. (A kilós turiban amúgy ugyanúgy vállfán lógtak a ruhák, szóval a megnevezés ne tévesszen meg senkit.) Egészen kellemesen bele tudtam szédülni abba a ruhamennyiségbe, amely a kedvenc lelőhelyeimen várt, és akkor Budapest legnagyobb alapterületű turijáról még nem is beszéltem. Könnyen felkapni ilyenkor rengetegféle színt, fazont, méretet, anyagot.
Én is próbáltam vadul mindent, csak mert tetszett. Egy kicsit.
Ma már azért nem így vásárolnék, és októbertől nem is így fogok. A turkálóban is első lesz a címke, addigra szeretnék eljutni egy alapanyag-workshopra, de ha más nem, marad az internet. Azt remélem, az ember tapintása és a szeme is rááll a természetes alapanyagokra, ez lesz az első, amit nézni fogok. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy nem szeretném műszálas anyagokkal gyarapítani a ruhatáramat.
A cikk itt még nem ér véget! A folytatást a blogomon olvashatjátok ide kattintva.

Szemes Nóra személyi stylist: Ne gondoljuk, hogy a konfekcióméretnek tökéletesnek kell lennie
Csak egy normális farmert szeretnénk: miért ilyen elcseszett a méretezés egy-egy üzletben? Ezzel a címmel írt cikket Emcsi nemrég arról, miért nem találunk egy normális felsőt/nadrágot/szoknyát magunknak. A Facebookra érkező kommentek alapján úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy XS-es, M-es vagy L-es, homokóra, fiús vagy körte testalkat valaki, ugyanúgy térdig járja a lábát, mire talál magának egyetlenegy jó ruhadarabot is. Egy biztos: nem velünk van a baj. Hanem akkor mivel? Ide kattintva elolvashatjátok.