Az utóbbi időben több olyan sorozatot is ledaráltam, amelyek epizódjai végén fellélegeztem, mondván, de jó, hogy nem oda, vagy nem olyan családba születtem, hogy nem olyan társaságba keveredtem, vagy hogy jó a viszonyom a testvéremmel. Merthogy ezek mind-mind hatnak a személyiségünkre, melynek eredményeképp belőlünk is simán lehetne egy Fiona Gallagher, Piper Chapman, vagy akár egy Jimmy McGill alias Saul Godman. Hogy kik ők? Azok, akik nem akartok lenni.
Manapság mindenki néz legalább egy sorozatot, de a legtöbben akár hármat-négyet is párhuzamosan. Az egyik megnevettet, a másik szinte lehoz az életről, van, amelyik teljesen kikapcsol, és olyan is, amitől újraértékeljük az életünket, vagy legalábbis jó eséllyel elkezdjük majd értékelni. A legtöbb sorozatot azért kedveljük, mert azonosulni tudunk egy-egy karakterrel, vagy mert olyan emberekről szólnak, akikről simán el tudnánk képzelni, hogy a legjobb cimbijeink. De mi van akkor, ha a főhősök kifejezetten idegesítőek egy sorozatban? Na nem azért, mert a színész pocsékul játszik, hanem azért, mert egy halom szerencsétlenség a karakter?
Egy ideig drukkolunk nekik, és ha már felment bennünk a pumpa, akkor is nézzük tovább abban a reményben, hogy előbb vagy utóbb benő majd a fejük lágya – van, akiken persze nem lehet segíteni. Ők viszont sokat segítenek nekünk abban, hogy – lehetőség szerint – mi ne baltázzuk el! Persze az alábbi sorozatok igencsak szélsőséges helyzeteket mutatnak be, de a benne lévő hibák és baklövések legalább annyira lefordíthatók a mi életünkre is, még ha nem is annyira extrémek, mint a vásznon.
Függők vagyunk mind, és még csak nem is tagadjuk – avagy a sorozatok addiktív hatásai
A sorozatok napjainkban aranykorukat élik. Gyakorlatilag nincs a környezetemben olyan ember, aki ne nézne legalább egyet a Netflixen, online, tévében, vagy ne torrentezne le egy-egy epizódot. De mi olyan vonzó a sorozatokban, hogy képtelenek vagyunk nekik ellenállni, és újabb és újabb dózisra vágyunk belőlük? Megpróbáltuk megtalálni rá a gyógymódot választ.
Szégyentelenek (Shameless) – amiből megtudjuk, milyen fontos a jó társaság
Ez a sorozat már hét évadot tudhat maga mögött, és bármennyire is tahó, kulturálatlan és felháborító a teljes széria, merem remélni, hogy a 8. évaddal is megörvendeztetnek bennünket a készítői.
A Shameless eredetileg egy angol sorozat, amelyből ugyanezzel a címmel készítettek egy amerikai változatot is, és persze tök jól működik, hiszen a munkás család, akikről szól, gyakorlatilag bármelyik országban élhetne. Alkoholista apa, bipoláris anya – aki már évekkel ezelőtt lelépett – és hat gyerek, akik folyamatosan feszegetik a törvény határait, iskolába járnak, és közben dolgoznak.
A sorozat, a gyerekek, „édesapjuk” és szomszédaik mindennapjait mutatja be néhol viccesen, néhol kínosan, néhol felháborítóan. Egy olyan sorozat, ami elég kemény társadalomkritika is. Szókimondó, arcpirító, szórakoztató, és baromi tanulságos. Ha kíváncsiak lennétek, hogy milyen lenne az életetek, ha nem lennétek ennyire szerencsések, ezt a sorozatot melegen ajánlom.
„Netflix nélkül nem élet az élet” – 6 +1 dolog, ami minden sorozatfüggőre igaz
"A Netflix óta virágkorukat élik a sorozatok. Annyi, de annyi izgalmas történet közül választhattok, ezért nem csoda, ha könnyen a rabjává váltok. De honnan tudjátok, hogy sorozatfüggők lettetek?"
Better Call Saul – amiből megtudhatjuk, hogyan csúszhatunk le erkölcsileg
Ha néztétek a világ egyik legmenőbb sorozatát, a Breaking Badet, már biztosan hallottatok az előzményszériáról, a Better Call Saulról, ami hat évvel korábban játszódik, és amiből kiderül, hogyan lett Saul Goodman alvilági ügyvéd, és hogyan lett Walter White ügyvédje.
A sorozat Saul – a korábban Jimmy McGill névre hallgató – pitiáner ügyvéd mindennapjait, illetve drámai személyiségfejlődését mutatja be, aki gyakorlatilag az életben maradásért küzd, és mindent meg is tesz a fennmaradásért. A sorozatból kiderül, hogy igaz, Jimmy már gyermekként sem volt száz százalékosan tisztességes, de simlis, pitiáner ügyeit akár még ki is nőhette volna, ha bátyja, Chuck nem nyomja el, és ha több olyan ember is mellette áll, aki bízik benne, és támogatja. Ennek hiányában azonban ha Jimmy el akar érni valamit, mindig a könnyebb utat választja, a könnyebb érvényesülést és a jogi kiskapukat.
A sorozatból eddig három évadot láthattok, és az a személyiségfejlődés, amit Bob Odenkirk (Jimmy/Saul) végigvisz az epizódokon egészen fantasztikus és félelmetes is.
Kedvenc vígjátékaink, amiken fetrengeni tudunk a röhögéstől
Napközben gyakran jókat vihorászunk az irodában, hiszen ez mégiscsak egy női szerkesztőség, egymás búján-baján, nyomorán és viccein képesek vagyunk órákig röhögni. Este többnyire a barátainkkal vagy nélkülük tesszük ugyanezt, a szabadban, a lakásban, vacsora közben, vagy a képernyő előtt ülve egy remek film előtt. Ha ti is szeretitek a vígjátékokat, eláruljuk, hogy a VOUS-lányok melyik filmektől kapnak leginkább röhögőgörcsöt!
Orange is the new black – amiből kiderül, fontos, hogy soha ne szegjük meg a törvényt
A sorozat Paper Chapman börtönbe kerülésével indul. Fiatal, csinos lány, tartós párkapcsolatban, aki jó egyetemet végzett, és akit körbevesz egy szeretetteljes család. Azonban korábban elkövetett egy nagy hibát. Beleszeretett egy lányba, aki megbízta egy bőröndnyi drogpénz csempészésével, Papert emiatt pedig 15 hónap letöltendőre ítélik.
Habár a történet szerint a sztori rá épül(ne), egy idő után már nem csak róla szól. Sokkal inkább azokról a nőkről, akik önhibájukból vagy önhibájukon kívül kerültek börtönbe. Az emberi, a női, a különböző etnikumok kapcsolatairól és természetesen a börtönkapcsolatokról is rengeteget megtudhatunk, és tanulhatunk is. Például hogyan ne jussunk még véletlenül se erre a sorsa, és ha már ott vagyunk, hogyan ne csússzon még lejjebb az ember lánya!
A sorozat szívszorító, vicces és sokszor felháborító is. A lichfieldi női börtön mindennapjait immár az 5. évadon keresztül követhetjük nyomon. Tegyétek ezt ti is!