Wertheimer Kinga 12 évig dolgozott tévés szerkesztőként, amikor rájött, hogy váltania kell. A dolog nem ment könnyen, hiszen a teste egy betegséggel jelzett, de jól vette az akadályokat, és megvalósította, amit a fejébe vett: ma már vegán szendvicskrémeket készít Tunki-tunki néven, és boldogabb, mint valaha. A kiegyensúlyozottsága azon is érződik, hogy őszintén tud válaszolni arra a kérdésre, miért hagyja ott valaki a tévézés világát, az egzisztenciális biztonságot, és a presztízst, amit egy-egy csatorna neve jelenthet.
Hogy indult a tévés karriered?
Főiskolás voltam, amikor megtetszett az RTL Klub Reggeli című műsora, úgyhogy írtam egy levelet a csatornának, amiben elmondtam, hogy szívesen dolgoznék náluk. A legnagyobb meglepetésemre visszaírtak, és felvettek gyakornoknak. A gyakornoki idő lejárta után a VIVA TV-hez kerültem segédszerkesztőként, aztán szerkesztő lett belőlem, végül pedig a felelős szerkesztői pozícióig jutottam a ranglétrán.
Ez egy kifejezetten sikeres karriernek tűnik, miért döntöttél a váltás mellett?
Hat évet töltöttem a VIVA-nál, ami életem egyik legjobb időszaka volt:
jó közösségbe kerültem, rengeteg lehetőségünk volt, és mindent megvalósíthattunk, amit kitaláltunk. Ennek viszont vége szakadt, amikor átszervezték a csatornát, és egy külsős műsorgyártó cég vett át minket. Akkor rá kellett döbbennem, hogy addig burokban éltem.
Projektalapon kezdtünk el dolgozni, ezért a kollégáimmal úgymond „meg kellett küzdenünk” a munkákért, ami azt eredményezte, hogy megváltozott a légkör, és egyetlen fix hely helyett gyakorlatilag az összes nagyobb csatornánál megfordultam.
Ahogy teltek az évek, egyre kevésbé éreztem jól magam a szakmában:
sokszor éreztem úgy, hogy már nem veszi be a gyomrom azt, amit szakmailag elvárnak tőlem. Közben a személyiségem is változott, hiszen 12 évet töltöttem a pályán, ami nem kevés idő. Ami gyakornokként boldoggá tett, az egy ponton már nem volt elég: fel kellett ismernem, hogy ezen a pályán, ebben a közegben már nem tudom jól érezni magam.
Mi volt az utolsó csepp a pohárban?
A lelkemmel párhuzamosan a testem is jelzett: eleinte pánikrohamaim voltak, aztán elképesztő hasi fájdalmak jelentkeztek nálam. Orvosról orvosra jártam, mire kiderült, hogy endometriózisom van.
Ez egy krónikus nőgyógyászati betegség, ami azt jelenti, hogy a méhnyálkahártya – aminek csak a méh falán kéne normál esetben termelődnie – a testen belül máshova is elvándorol, és a legkülönbözőbb helyekre is eljut. Mivel a méhnyálkahártyának a ciklus végén le kéne válnia és távoznia kéne a szervezetből, komoly fájdalmakat és gyulladásokat okoz, ha ez nem történik meg.
Sajnos elkerülhetetlen volt, hogy megműtsenek, ez pedig felhívta rá a figyelmemet, hogy a jövőben jobban oda kell magamra figyelnem.
Döntöttem: nem vállalok többé olyan munkát, ami belső feszültséget okoz bennem. Búcsút intettem a tévés szakmának, pedig még nem volt B tervem.
Hogy jött a gasztronómia? Elég távol van a szerkesztői pályától…
Az endometriózis miatt szigorú diétát kezdtem követni: elhagytam a húsokat és más állati eredetű alapanyagokat, a cukrot, a lisztet, és a szóját is. Viszont az elhatározást nehéz volt megvalósítani, mert még az erre szakosodott üzletekben is alig van olyan mindenmentes étel, ami tényleg egészséges, és még finom is. Korábban is főztem, de a diéta még inkább rákényszerített, hogy mindent én magam üssek össze.
Mivel a VIVA TV révén Steiner Kristóf lett az egyik legjobb barátom, akaratlanul is közel kerültem a gasztronómia világához.
Kristóf az egyik legtehetségesebb szakács, akivel valaha találkoztam: mindig lenyűgöz, ahogy főz! Ösztönből csinálja, lazán, intuitív módon, és olyan kreativitással, ami szerintem nagyon ritka. Ő nem is főz, hanem alkot.
Engem teljesen magával ragadott, ahogy csinálja, ezért ha nála voltam, egyre gyakrabban álltam be mellé a konyhába, és egyre bátrabban alkottam én is.
Egyszer Kristófot meghívták a Pancs Gasztroplaccra, és pedig elkísértem. A piac hangulata annyira magával ragadott, hogy azt éreztem, valahogy ki kell jutnom oda árusként. Már aznap elkezdtem rajta gondolkozni, hogy ezt hogyan valósíthatnám meg, és gyakorlatilag három hét leforgása alatt kitaláltam a Tunki-tunkit, illetve azt, hogy ez az egész vállalkozás hogyan működhetne.
Elkezdtem kísérletezni olyan krémekkel, amik megfelelnek a legszigorúbb diéták elveinek is, de úgy, hogy közben isteni finomak. A krémek cukor-, glutén-, szója- és laktózmentesek, ráadásul tartósítószer sincs bennük. Lehet őket szendvicsre kenni vagy mártogatósként használni, de egy főétel alapjaként is használhatóak.
Kristóf számára és számodra is fontos, hogy vegán ételeket készítsetek. Részedről ez mindig így volt?
Nálam nagyobb húsevőt szerintem nem ismert a környezetem. Képes voltam egy hétig pacalt, körömpörköltet vagy kocsonyát enni. Imádtam mindent, ami húsból van. Mint a legtöbb ember, sokáig én sem tudtam arról, hogy a húsételek hogyan is készülnek. Viszont amikor képbe kerültem, és megtudtam, hogy a húsipar miatt milyen szenvedésen mennek keresztül az állatok, akkor már nem tudtam jóízűen enni. Mindig is volt bennem egy nagy adag szociális érzékenység, és ez kihatott a táplálkozásomra is. Először vegetáriánus lettem, aztán áttértem a vegán táplálkozásra.
Mielőtt pályát váltottam volna,
a párommal két és fél hónapot töltöttünk Észak-Indiában, ahol a dalai láma és a szerzetesek is élnek. Az ott töltött idő alatt még jobban megértettem, hogy mit jelent a „nem ártás” elve, azaz hogy aszerint éljek, hogy azzal ne ártsak más lelkeknek – se embernek, se állatnak.
Ez a Tunki-tunki indulásakor is szempont volt számomra, ezért külön kérésre sem készítek mondjuk tonhal- vagy tojáskrémet, és a fenntarthatóságot is szem előtt tartom, mert a Földnek sem akarok ártani. Sokkal többet profitálnék anyagilag, ha üveg helyett műanyag dobozban kínálnám a krémeket, de nem akarok így hozzáállni a saját vállalkozásomhoz.
Pályát akartál váltani, és váltottál is – viszont a vállalkozói lét anyagilag bizonytalanabb. Ebből a szempontból nem bántad meg a váltást?
A tévés szektorban általában elég jó fizetéseket lehet zsebre tenni, így ha egy szerkesztői fizetéshez viszonyítok, elismerem, hogy most nem keresek olyan jól. Viszont sokkal jobban érzem magam, és a lelki egyensúlyt nem lehet egy fix összegért megvásárolni.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha, egyetlen pillanatra se bizonytalanodtam volna el, hiszen korábban központi probléma volt számomra a pénz, de az indiai utunk ezt is helyre tette bennem: ott olyan mértékű szegénységet láttam, amit korábban sehol – viszont a szegénység nem társult boldogtalansággal.
Az indiaiak egészen másként szemlélik a világot, más az értékrendjük – és azt hiszem, az ő szemléletük a helyes. A boldogság nem lehet pénz kérdése, másban kell megtalálni az örömöt. Ha elbizonytalanodom, az ott látottak emlékét hívom elő magamban.
Mi a következő cél a vállalkozással?
Az önkénteskedés mindig is fontos volt számomra, már tévésként is sokszor jártam fogyatékos gyerekek táboroztatására.
Most, hogy a vállalkozás növekedik, és embert kéne felvennünk, az volt az első gondolatom, hogy jó lenne ezt úgy megtenni, hogy közben segítek valakin.
A Salva Vita alapítvánnyal folyamatos kapcsolatban vagyok, ők megváltozott munkaképességű és hátrányos helyzetű embereken segítenek, és az a tervem, hogy velük együttműködve, segítő vállalkozásként készülhetnének a krémek.