Egyéb kategória

3 magyar tervező, akikről érdemes tudnotok – mert hazai cuccokból sosem elég

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a divat igazi kincsei csak és kizárólag New Yorkban, Párizsban vagy épp Milánóban születnek. Pedig ez koránt sincs így, itthon is pont olyan tehetséges tervezők színesítik a divat világát, mint a már említett városokban. Ismerjetek most meg közülük hármat! 

vous - 2017.05.23.
3 magyar tervező, akikről érdemes tudnotok – mert hazai cuccokból sosem elég

DELACIER

Ha rajongtok a hangsúlyos ékszerekért, de egyben közel áll a szívetekhez a minimalista stílus is, ideje megismernetek a DELACIER márkát. A különleges acélékszerek mögött egy fiatal tervező, Domokos Dóra áll, aki kreációival 2014-ben a Vogue tehetségkutatóján a középdöntőbe jutott. A DELACIER ékszerek jellegzetessége az acél és a cérnakép technika ötvözéséből jött létre. A hangsúlyos acélékszerek nemcsak a különleges alkalmakat, de a szürke hétköznapokat is feldobják. Apropó, különleges alkalmak: a fiatal tervező idén előrukkolt első esküvői kollekciójával is, amit Kaposi Judit ruhatervezővel közösen álmodtak meg. 

Itt tudjátok beszerezni: CLIQUE Design Studio

Forrás:
DELACIER
ekszerek-magyar-tervezoktol-nem-csak-fembol

Az extremitás, a kifinomultság és a minimalizmus hívei is beleszeretnek: ékszerek magyar tervezőktől, nem csak fémből

„Ha engem kérdeztek, egy jó ruhára az ékszer teszi fel a pontot. Szerencsére ma már nagyon sokféle bizsu közül válogathattok, ráadásul az anyaghasználat sem áll meg a különféle fémeknél: fából, műanyagból, üvegből, vagy épp bőrből is készülhetnek ezek a divatos kiegészítők. Ha viszont valami igazán különlegesre vágytok, ne csak az üzletekben nézzetek körül, hanem ismerjétek meg a magyar tervezők munkáit is – érdemes!” Viola teljes cikkét ITT olvashatjátok tovább! 

Whispering Wind Dresses

A Whispering Wind Dresses név sokaknak ismerős lehet már, nem véletlenül: a két évvel ezelőtt született márkát idén januárban a brit Vogue januári számában ismerhette meg a világ. A tervező, Cserkúthy Hanna őszi-téli kollekciójának darabjait az Instagramon fedezte fel elsőként a leghíresebb divatlap, amiben azóta újra megjelenhetett Hanna kreációja. Az óriási siker nem meglepő: a Whispering Wind Dresses márkát a letisztult nőiesség jellemzi, emellett darabjait kézzel festett anyagokból készítik. A kollekcióiban egyszerre találhattok magatoknak utcai és alkalmi viseletet is. 

Itt tudjátok beszerezni: www.wwdresses.com

Forrás:
Whispering Winds Dresses

ZSOFIHIDASI

A ZSOFIHIDASI márka mögött, ahogy azt már a név is sejteti, Hidasi Zsófi áll. A fiatal tervező 2008-ban végzett a MOME-n, majd 2014-ben alapította meg saját márkáját. A ZSOFIHIDASI kollekciók meghatározó jellemzője a vizualitás, a művészi értékek. Zsófi táskái egyszerre letisztultak, de játékosak. Igazi nyári kedvencek lehetnek legújabb kollekciójának darabjai, amelyeket nyári élmények inspiráltak. 

Itt tudjátok beszerezni: Heinrich Alkotói Szint, Mono Art & Design, Mono Fashion Shop, Wonderlab

Forrás:
ZSOFI HIDASI
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.