Hiába, az élet tele van apró füllentésekkel, de belefér. Pici játszmák ezek, amelyek összekovácsolnak, mint amikor az én szemöldököm is felszalad, ha azt mondja a pasi, hogy még öt percig játszik a PC-n, de mosolyogva keresek magamnak még húszpercnyi elfoglaltságot. Szeret és szeretem, ezért elviselünk ennyi szeszélyességet a másiktól.

Kedvesen mosolygok akkor is, amikor megemlíted a kolléganődet kéthetente egyszer, miközben belül lekaparom az arcom. Soha nem vagyok féltékeny, egy nő sem az (ádehogy), és ezen az se javít, hogy az illetőnek három gyereke van, és férjnél van. Lecsekkolom az adatlapját, átlapozom a képeit, megnézem, hogy néz ki, miket posztol, milyen lehet úgy általában. Igazából mindegy, hogy szőke vagy barna vagy vörös, ha NŐ, akkor veszélyforrás. Pont.

Néha értelmetlen időben és helyzetekben zsigerből ezt válaszolom, majd felfalom a kajád háromnegyedét. Igyekszem nem tudomást venni a felszaladó szemöldökről, és természetesen letagadom, hogy az én voltam. Kizárt, csak az éhség okoz ilyen hallucinációkat, és nem, nem én ettem meg a dugicsokit sem.

Az altestemet szétmarcangolja a menstruációm, a hasam akkora, mintha terhes lennék, a homlokom közepén kijött egy pattanás, úgyhogy próbálom leszárítani fogkrémmel. Egyébként pedig nem létező lények táncolnak az idegeimen, és nem létező dolgokon idegesítem fel magam, és ennek hatására úgy őrjöngök, mint egy bomlott elméjű. Emellett pedig iszonyatosan félek, hogy ha így meglátsz, akkor kiábrándulsz belőlem. Örökre. De neked csak szimplán fáradt vagyok.

Az élet szar. Kérdezd meg, hogy miért. Lehetőleg többször és kitartóan. Tegyél fel keresztkérdéseket, hátha elszólom magam valamikor. De egyébként tényleg semmi baj.