Olyan ez a tavasz, mintha kicsit felöntött volna a garatra. Vagy mintha menstruálna, és kijött volna rajta a hiszti. Vagy mintha megőrült volna. Segítség, nem bírom ezt az időjárást! Jelenetek ebből a kaotikus időszakból.
Egészen pontosan akkor suhant át ez a gondolat a fejemen, amikor a hátam közepén kezdtem érezni, hogy lecsorog egy izzadságcsepp. Pedig a tavasz az én tavaszom. Szeretni szoktam.
Most viszont nyűgös, mint én szoktam lenni akkor, amikor egy hosszas, kínzó időszak csak nem bír a végére érni, és mindig jön még rá valami rossz. Olyankor sírok az egyik pillanatban, mint a tavasz: esik, fúj a szél, dörög, letépi rólam a köntöst, mint egy, a vérével nem bíró kamasz. Másik pillanatban szeretek, meleget sugárzok, mint amikor látom, hogy a tavasznak ma jó napja van: a virágok sóhajtozva nagyra nyílnak, ahogy fürdenek a sugárnyalábokban. Ez a passzív-agresszív hangulat engem megöl.
Egyik reggel ránézek a telefonomra, azt írja, tizenhárom fok lesz, de már csak sziszegek rá egyet: megbízhatatlan. Integetek a csupasz karommal az ablakból, az emberek rám néznek, kinek integetek, de csak az időjárást próbálom megbecsülni. Feladom. Olyan hisztis az idő. Bentről meleg, ha kimegyek, tép a szél, aztán meg izzadok. Ma forró trópusokat idéz a kint, átkozom magam a vastag harisnyámért, bár legalább csuda menő ombre a mintája. De ha nem ezt veszem fel, akkor tuti jégcsappá fagyok. Murphy törvénye.
Egy másik nap már meg se néztem a telefont. Kidugom a karom, az emberek már megszoktak. Biztos azt hiszik, hülye vagyok, de kit érdekel.
Nagyjából megpróbálok komfortosan felöltözni, és ez nagyjából sikerül is. Aztán az előző napokból okulva berakok egy melegebb meg egy lengébb felsőt is. Biztos, ami biztos. Murphy, nem fogsz ki rajtam, ma én röhögök a markomba, nem te. Aztán mégiscsak ő röhög, mert aznap otthon hagyom az esernyőt. Az esővel nem számoltam.
Ma úgy keltem, hogy összekoccannak a fogaim. Őrület, és nem hiszem el, de tényleg téli kabátot veszek fel, máskülönben megfagynék. Sír a testem a meleg után. Próbálok melegséget csiholni a csontjaimba, de nem olyan egyszerű. Fáj a fejem. Nem viselem jól ezt a változékonyságot. Az ujjamon lötyög a gyűrűm. Este beburkolózom a takaróba, elalszom, tavasszal álmodok.
Sokadik nap végre sikerül jól öltöznöm, van nálam minden, még esernyő is. Ma pedig úgy látom, szelídül az idő. Végre alábbhagyott a makrancos természete. Szerintem amúgy a tavasz egy lány. Ha a szomszédom lenne, akkor átmennék hozzá egy táskányi csokival, egy csokor virággal meg egy jó évadnyi csajos sorozattal. És azt mondanám neki, hogy ma este boldoggá kell ennie magát csokival, sírja ki magát a sorozatokon, és gyönyörködjön a virágokban.
Holnap pedig süssön ki végre, és maradjon úgy nyárig.
