Egyéb kategória

Adele is ezt választaná: baked potato, az angol pubok kedvenc étele

„Inkább választok egy közös estét a barátaimmal, mint az edzőtermet” – szól az angol énekesnő, Adele egyik sokat idézett gondolata, és valóban, az angolok szívesebben töltik estéiket hangulatos pubokban, mint edzőtermekben. A pubokba pedig már csak azért is érdemes elcsábulni, mert a jófajta sörök mellé sült-töltött krumplit is falatozhatunk.

vous - 2017.05.05.
Adele is ezt választaná: baked potato, az angol pubok kedvenc étele

A héjában sült krumpli nálunk sem ismeretlen, sőt… Sóval, vajjal vagy egy kis kacsazsírral önmagában is kiadós és remek vacsora az apróbb szemű héjas sült krumpli, ami nálunk konyharuhába bugyolálva kerül az asztalra, hogy az utolsó szemek is melegek maradjanak, mire a tányéron landolnak, mert úgy az igazi, ha ráolvad a vaj. 

Nos, az angolok változata egy kicsit más, a baked vagy jacket potato millió módon készül, és leggyakrabban önálló fogásként fogyasztják, mert nagyon kiadós és laktató, nem mellesleg rém egyszerű elkészíteni.

adele

Adele szívsebész szeretett volna lenni – öt érdekesség, amit nem tudtatok még róla

Adele azok közé az énekesnők közé tartozik, akiket mindenki imád. Elég meghallgatnunk egy számát ahhoz, hogy elgondolkoztasson minket az élet nagy dolgairól. De nem gondoljátok, hogy kicsit keveset tudunk róla? Adele az egyik kedvenc énekesnőm, szerintem nem létezik még egy ilyen hang a földön, mint az övé. Hallottátok már a legjobb feldolgozásokat a Hello című slágeréből?

Korábbi cikkünket ITT olvashatjátok!

Nagyobb vagy egészen nagy krumplikat használnak, ezeket villával vagy késsel megböködik, olajjal és sóval alaposan bedörzsölik, majd megsütik tepsibe téve vagy fóliába csavarva. Ez nem kevés idő, tekintettel arra, hogy a szép nagy burgonyáknak belül is tökéletesen át kell sülniük.

A cikk itt még nem ér véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára! 

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.