George Clooney és felesége nagy építkezések közepén tart, ami viszont együtt jár azzal, hogy nap mint nap hangzavar uralkodik a birtokon. Épp ezért elég nagylelkű ajándékkal lepték meg a szomszédjaikat!
Már egy ideje tudjuk, hogy George Clooney és felesége ikreket várnak, így az öröm valószínűleg nem is lehetne nagyobb náluk. Ráadásul pont jól jött ki a lépés, ugyanis hatalmas birtokukat felújítják, így az új épületbe már beletervezhetik a gyerekszobát is.
A szomszédok viszont valószínűleg közel sem örültek ennyire az építkezésnek, ami egyébként már 2015 vége óta tart. Reggeltől estig hangoskodnak ugyanis a munkások, és folyton járnak a teherkocsik, sőt, egyszer ezer darab fát szállítottak ide és ültettek el a kerítés mellett – írja a Daily Mail.
Épp ezért George Clooney meglepte a szomszédokat egy „kisebb” ajándékkal: azaz egy 45 ezer font értékű csomaggal. Ez magában foglalt egy utazást Korfura, hat hét szállást egy luxushotelben és még 30 000 font költőpénzt – meg egy porszívót, bár ez utóbbit nem értjük, hogy kapcsolódik ide.
Úgy tűnik, tényleg igyekszik fenntartani a jó szomszédi viszonyt!