Mindjárt itt a húsvéti hosszú hétvége, így ideje terveznetek valami különleges programot, ennyi idő alatt ugyanis a fél világot be lehet már járni! Érdemes hát már most kitalálnotok, mit csináltok akkor. Pár ötletet én is hoztam nektek, akár nyusziznátok, akár nem.
Jajce
Nem kérdés, hazavágtuk a húsvétot, azaz a legtöbben ilyenkor már nem a hagyományt követik, hanem kirándulnak inkább. Nos, ha ti is ezt a tábort erősítitek, akkor figyelmetekbe ajánlanám a rendkívül olcsó és méltatlanul elhanyagolt Boszniát. Bosznia egyik ékköve Jajce, amit nem tudok más szóval leírni, csak azzal, hogy mesés. Ez a vízesésre épült város igazi természeti csoda, ahol a víz smaragdzölden fut a mederben, a vízesés 30 méter mélybe zubog, ha közelébe merészkedtek, akkor beborít benneteket a vízpermet.
Emellett dombokkal övezett tavak is megbújnak benne, a tavak mellett pedig régi kis malmocskák kerekei forognak, keskeny pallóikon muszáj tennetek egy sétát.
Mostar
Még mindig Bosznia, csak kicsit messzebb, mint Jajce, viszont jóval olcsóbban. A várost itt a Neretva folyó osztja két részre, az egyik oldalán muzulmán bosnyákok, másik oldalán katolikus horvátok laknak. A háború óta ugyan békében élnek egymás mellett, de azért még érezhető a távolságtartás.
A Neretva fölött vonul át egy gyönyörű híd, az Öreg híd, amit a háborúban lebombáztak, de később a régi korok technikájával újjáépítették, és az UNESCO világörökség részévé vált. A mostari legények azóta fejest ugranak a híd csúcsáról, ezzel némi turistapénzt is gyűjtenek, de külön fesztiváljuk is van, amit az ugrásnak szentelnek. Mostarról bővebben itt olvashattok.
Wellnessakciók
Ilyenkor a wellness-szállodák rohamszerűen próbálják kihasználni a sok szabad ember idejét, és jobbnál jobb akciókkal kedveskednek. Nézzetek körül időben, hogy legyen helyetek, és megtaláljátok a kedvetekre valót! Mikor pihennétek, ha nem most?
Noszvaj
Ha kicsit tartanátok magatokat a hagyományokhoz is, akkor menjetek Noszvajra. Azon túl ugyanis, hogy Noszvaj sok látnivalót, élményt nyújt gondoljatok csak a természeti szépségeire, a borospincékre, a kaptárkövekre, Várkútra vagy Sífőkútra –, húsvétkor is emlékeztet a hagyományokra. Immár negyedik alkalommal rendezi meg a Tojásvadász Terepfutóversenyt, ahol idén is indulhatnak váltók, és ami a 8. éve megrendezett nagy sikerű Noszvaji Nagy Tojásvadászat legextrémebb kategóriája.
A rendezvény lényege, hogy a falut ölelő erdei utakon kell futni, két tojáspontot érinteni, az ott talált tojásokat megszerezni, majd a célban leadni. Persze, aki nem fut, az sem jár rosszul, gyalogolva, sétálva vadászhat a tojásokra a faluban. Bővebb információt az eseményről itt találtok.
Sziklakórház
Ha nem nagyon mozdulnátok ki a fővárosból, akkor sem fogtok unatkozni. Elmehettek például a Sziklakórházba, ami igazi időutazás kicsiknek és nagyoknak, ráadásul Budapestet igazán érdemes megismerni a föld alatt is, a katakombákban. A budai vár alatti Sziklakórház termeiben megdöbbentő hitelességgel keltik életre a II. világháború, az 1956-os forradalom és a hidegháború történéseit, korabeli eszközökkel, viaszbábukkal. Áprilisban a családosoknak egyébként is jó programötlet ide elmenni, ugyanis számukra minden vasárnap kedvezményes a belépő.