Monoton zötykölődés minden nap a buszon, villamoson. Bringával szlalomozás az autók között; gyorsítás, fékezés, megállás, gyorsítás, fékezés, megállás. Egy újabb unalmas zenei félóra a dugóban, miközben csúsztatott kuplunggal haladtok előre. Ki ne akarna egy kicsit kiszabadulni? Na, de a túl hosszú utazás sem játszik egy fárasztó hét után. Olyan kirándulóhelyeket gyűjtöttünk őszre, ahova autóval oda-vissza 90 perc az út.
Na, jó, adott esetben egy kicsit több is lehet, mert az a néhány perc ide vagy oda már belefér. Az autós kirándulásban az a jó, hogy annyi cuccot vihetünk magunkkal, amennyit csak szeretnénk. Az autóba belefér egy plusz kabát, plusz cipő, pokróc – akár több is –, piknikkosár és a barátok is. Autóval közlekedni kényelmes, háztól házig visz, minél többen utaztok, annál gazdaságosabb. A fővárosból alig 45 percen belül szuper helyekre juthattok el, ahol egy egész napot eltölthettek. Ha pedig véget ér a program, még aznap hazavezethettek anélkül, hogy teljesen kifáradnátok. A VOUS-lányok a következő úti célokat ajánlják.
Gödöllő
Utazással töltött idő Budapestről: 37 perc
A gödöllői Grassalkovich-kastély klasszikus látnivalónak számít, egyszóval kihagyhatatlan. Akit nem kötnek le a történelmi épületekben berendezett kiállítások, annak is érdemes ide elautózni ősszel. A kastély kertje meseszép, ködös, őszi időben egészen varázslatos helyszín. Olyan, mintha bármelyik bokor mögül előbukkkanhatna Erzsébet királyné. A kastélyhoz kávézó is tartozik, amely a kastélykerttel együtt belépőjegy vásárlása nélkül látogatható.
11 dolog, amelyben Romy Schneider hazudott Sissiről
Főszerkesztőnk, Eszter óriási Sissi-rajongó volt. „Ha nagymamám nem látta százszor a Sissi-filmet, akkor egyszer sem. Ezenkívül részletekben még vagy ugyanennyiszer nézte végig. Nem bánta soha, inkább szeletelte az almát a húgomnak és nekem, akik minden szombat délelőttöt valamelyik résszel indítottuk, amikor nála voltunk.”
Korábbi cikkünket ide kattintva olvashatjátok el.
Veresegyház
Utazással töltött idő Budapestről: 38 perc
Itt található Közép-Európa egyetlen medvemenhelye. A Veresegyházi Medveotthonban a medvéknek nagy terület áll rendelkezésükre, hogy kedvükre fürdőzzenek, játszanak, éljék az életüket. Két évvel a park nyitása után épült a farkasok kifutója, azóta pedig létrehozták az állatsimogatót is a kisgyerekkel érkezők legnagyobb örömére. Ha még van időtök, nem messze a Medveotthontól találjátok a veresegyházi tavakat. A négy tavat, amely amúgy igazi horgászparadicsom, 5 kilométeres tanösvényen járhatjátok körbe.
Vácrátóti botanikus kert
Utazással töltött idő Budapestről: 43 perc
Kezdő és hobbifotósoknak szinte kötelező program arborétumban túrázni, ahol a levelek, indák, ágak és ezek buja elegye tökéletes terep az alkotásra. Vácrátóton található az ország legnagyobb botanikus kertje, amelyet angolkert mintájára alakítottak ki. Ha eddig nem tudtátok, hogyan néznek ki a kelet-ázsiai erdők fái, az észak-amerikai fenyők, az alpesi virágok, akkor itt a helyetek. Ha pedig a festéssel kacérkodtok, ahogy mi is tettük egy alkalommal, akkor itt azt is kipróbálhatjátok.
Arany helyett kincsek: 5 kihagyhatatlan élmény a Zemplénben
A vadnyugaton először csak indiánok éltek, de az arany csábítása népvándorlási hullámot indított be, az évek során több százezer ember nyomult be Kaliforniába. Az aranymosás itthon kevésbé volt jellemző, de az aranybányászat nem ismeretlen Magyarországon. Aranygombos Telkibányának is emlegetnek egy települést a Zempléni-hegységben – nem véletlenül. Az egykori bányavidéken aranyat és ezüstöt is bányásztak. Ugyan ma már nem ezért érdemes elutazni arra. Tartsatok főszerkesztőnkkel, Eszterrel!
Tata
Utazással töltött idő Budapestről: 51 perc
Tata egy ideje kiérdemelte az esküvőváros címet, ami nem véletlen. A Budapesttől mindössze 51 percre található város telis-tele van romantikus helyszínekkel. A tatai vár bástyái ma már esküvői szertartásoknak is helyet adnak, de ha nincs tervben az, hogy férjhez mentek, akkor is érdemes megnézni, majd sétáljatok egy nagyot a tatai angolparkban. Ha még van kedvetek egy kicsit autózni, ugorjatok át a közeli Neszmélyre, a neszmélyi borvidék szívébe, ahol isteni borokat is kóstolhattok.
A cikk megjelenését az új SEAT Ateca támogatta, amelyet ezen a linken regisztrálva ki is próbálhattok.