Egyéb kategória

„Amikor több száz vizsla egyszerre rohan a vízbe, az olyan, mint egy vízre szállás”

Emma, a vizslakirálylány közel 10 évvel ezelőtt került gazdájához, aki úgy gondolta, egy vizsla nyilván vizslák társaságában érzi igazán jól magát. Sétapartnereket szervezett hát neki. Nemrég már a századik közös túrájukon vettek részt, a csapatnak pedig jelenleg közel 2500 kutya és háromszor ennyi ember a tagja.

vous - 2016.04.27.
„Amikor több száz vizsla egyszerre rohan a vízbe, az olyan, mint egy vízre szállás”

Emma az örökbefogadás után hamarjában kapott tisztességes nevet is: hivatalosan Illatosúti Kornis Emma lett, a névadó pedig nem más, mint maga a kortárs író, Kornis Mihály, és persze a hely, az Illatos út (hivatalos nevén a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata), ahonnan új otthonába érkezett.

Forrás:
Tollár Mónika

Mónika úgy gondolta, fontos, hogy barátokat szerezzen a kutyájának a sétákhoz, mégpedig vizslákat. Azt mondja, maga is meglepődött, mennyien jöttek el az első közös kirándulásra: a tervezett néhány kutyapajti helyett 90 vizsla és közel 200 gazdi érkezett a Kamaraerdőbe 2007 januárjában! A friss kutyatulajdonos ekkor szembesült azzal, hogy:

az embereknek milyen roppant nagy igénye van arra, hogy tartozzanak valahová – egy olyan közösségbe, ahol elfogadják és békén hagyják őket.

A Vizsla Túra pedig egy ilyen társaság. S mivel az első közös kirándulás végén a résztvevők máris arról faggatták Mónikát, mikor lesz a következő, megszervezte azokat is. Ennek lassan 10 éve – 2007 januárja óta pedig évente 10 alkalommal (december és augusztus kivételével minden hónapban) együtt sétálnak a vizslák és a vizslabarátok. Sőt, van olyan is, hogy Vizsla Weekend néven egy egész hétvégét közösen töltenek el egy szállodában vagy fogadóban!

Sok a feladat, de mindenki szeretettel csinálja

Forrás:
Tollár Mónika

A Vizsla Túra stábja közel másfél évre előre megtervezi, mikor hová mennek majd kirándulni. Mindez persze rengeteg szervezést igényel, hiszen minden helyszínt előzetesen alaposan bejárnak, megtervezik a túraútvonalakat, beszerzik a szükséges engedélyeket az adott terület tulajdonosától, kitalálják, hol parkol majd le több száz autó anélkül, hogy bárkit is zavarnának, illetve utánajárnak, hogy lesz-e a közelben vécé a gazdiknak.

Mindehhez persze egyedül már kevés lenne az alapító, így a hónapról hónapra működő szervezést és a folyamatos túralebonyolítást egy közel 40 fős stáb végzi évek óta. A legaktívabb tagjaink: Horváth György, Kollár Mihály, Szűcs Attila, Bereczky Mónika, Redenczki Attila.

Forrás:
Tollár Mónika

Ebben a csapatban minden gazdi önkéntes, és mivel mindenki azt csinálja, amit szeret vagy amihez ért, így senkit sem kell noszogatni: a tagokat a saját vizslájuk iránt érzett szeretet motiválja.

Az alapító pedig hihetetlenül büszke a csapatára:

„Amikor valakivel, akit a kirándulások révén ismerünk, de a Vizsla Túrán kívül találkozunk, mindig rácsodálkozunk egymásra, hogy ’jé, te ilyen jól nézel ki…?’ – meséli mosolyogva Mónika. – A túráinkon ugyanis nemcsak kutyás-kirándulós ruhában, de stábtagokként fényvisszaverő, ún. ‘kukás’-mellényben veszünk minden alkalommal részt, hogy a rengeteg velünk kiránduló ember pontosan tudja, kit kell követnie, illetve adott esetben kihez fordulhat segítségül.

A stábban mindenkinek megvan a maga feladat- és felelősségi köre; van közöttünk terepfelelős, állatorvos és állatorvosi asszisztens is, de olyan is van, aki órákon át a névbilétát és a kakizacskót osztja a gazdiknak a regisztrációnál.”

Tollár Mónika

  • A Vizsla Túra alapítója.
  • A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett dramaturg szakon.
  • Jelenleg online marketing managerként és kulturális produkciós managerként dolgozik.
  • Kisfia, Benedek 6 éves.
  • Vizslája, Illatosúti Kornis Emma az idén lesz 10 éves.

„Életem célja olyan jó embernek lenni, mint amilyennek a kutyám hisz”

„Van olyan vizslagazdi, aki akár ezer kilométert is utazik, hogy hónapról hónapra elhozza közénk a kutyáját – folytatja Mónika. – A Vizsla Túra-tagok leginkább családtagként, saját gyerekükként tekintenek a vizslájukra, és úgy is élnek, bánnak vele. Ha rákérdezek, például hamar bevallják, hogy a legtöbbjüknél a kutya az ágyukban, velük együtt alszik.

A vizsla leginkább olyan, mint egy 3-4 éves gyerek: a szülő (a gazdi) neki a MINDEN! Amikor a kétlábú Isten hazaér, elképesztően tud örülni neki, de ugyanilyen kirobbanó örömmel képes fogadni őt kicsivel később is, amikor csak a szemetet vitte le…

Mónika azt mondja, egy-egy túrán a vizslák jól megvannak egymással, hiszen tudják, megtanulták: ha nem viselkednek rendesen, pórázra kötik őket, vagy épp hazamennek velük még a túra kezdete előtt. Egy-egy Vizsla Túra remek alkalom számukra a társas viselkedés szabályainak gyakorlására és a szocializálódásra.

Forrás:
Molnár Anikó

„A szervezés során különös gondot fordítunk arra – szögezi le az alapító –, hogy minden alkalommal biztonságosan és békésen túrázzunk, illetve ahol járunk, semmiféle kellemetlen nyomot ne hagyjunk magunk után. Működésünk alapja, hogy kizárólag oda megyünk, oda szervezünk Vizsla Túrát, ahol szeretettel fogadnak minket és a kutyáinkat. A vizslákkal egyébként szerencsénk van, mert – köszönhetően Bálint Ágnes Frakk figurájának is – ez a fajta hazánkban nagy közszeretetnek örvend.

S mivel a vizsla alapvetően egy roppant emberközpontú, érzékeny, szeretetteli és békés fajta, komolyabb problémák nélkül képes nagyobb csapatban a fajtatársaival együtt lenni. Ennek egyik legszebb, legkülönlegesebb példája:

amikor több száz vizslát elengedünk a parton, és ők boldogan rohannak bele egyszerre a vízbe – na, az olyan, mint egy vízre szállás…!

Vizsla Vigasz

Forrás:
Molnár Anikó

Mónika és a Vizsla Túra olyannyira részévé vált a vizslások mindennapjainak, hogy rendszeresen megkeresik őt segítségért, tanácsért, amikor egy vizsla bajba kerül az országban. S bár mindez elképesztően sok energiát és odafigyelést kíván tőle – főleg amellett, hogy kisgyermeket nevel, és több munkakörben is dolgozik –, azt vallja, egyszerűen nem teheti meg, hogy ne segítsen azoknak, akik éppen hozzá fordulnak a nehézségeikkel.

Forrás:
Molnár Anikó

„Amikor például egy gazdinak nagybeteg vagy épp haldoklik a vizslája, netán meg is hal, sok esetben magára marad a fájdalmával – avat be Mónika. – Egyszer csak ott találja magát egyedül, a szeretett-imádott családtagja nélkül, és egyszerűen nem tudja, nem látja, hogyan is lesz tovább az élete. És vizslatúrázni sem jön többé. Megfelelő lelki támaszra azonban – épp a hozzá hasonló, kutyás emberektől – hatalmas nagy szüksége lenne! Ilyen esetekben óriási a felelőssége az ún. segítőknek, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, mit és hogyan mondanak a gyászoló gazdinak!

Épp ezért indítottuk útjára két évvel ezelőtt a ’Vizsla Vigasz’ elnevezésű programunkat, melynek keretében Tuza Erika gyásztanácsadó segíti a kutyájukat ápolókat vagy elvesztőket az elengedésben és a történtek feldolgozásában.”

Szakmai siker – privát kudarc

Forrás:
Molnár Anikó

Mónika azt mondja, nem várt sikernek éli meg, hogy a Vizsla Túra immár 10 éve működik. Erre még a legmerészebb álmaiban sem gondolt volna, amikor útjára indította ezt az önkéntes, civil kezdeményezést. Szerinte a sikerük kulcsa, hogy az évek alatt ki tudtak alakítani és folyamatosan életben tudnak tartani maguk között egy olyan légkört, közeget, amelyben a vizslások nemcsak elfogadják, de nagyra is értékelik egymást.

Legnagyobb értéküknek pedig azt tartja, hogy békességben, megfelelően kooperálva tudnak kutyás programokat szervezni és megvalósítani.

Véleménye szerint, épp ezeknek az általuk képviselt értékeknek köszönhető, hogy idén áprilisban a 100. Vizsla Túrát is megtartották, ahol egy 300 szeletes óriástortával várták a gazdikat a közös ünneplésre.

„A sors furcsa fintora, hogy az én életemben ez az óriási szakmai siker pont egy privát kudarccal jár együtt – meséli Mónika őszintén. – Emma ugyanis, aki miatt anno az egészet kitaláltam és elkezdtem, nem szereti a Vizsla Túrákat. Mérhetetlenül féltékeny arra, ha én másokkal foglalkozom, esetleg más kutyákat simogatok, és egyáltalán nincs oda ezért a hatalmas kutya- és embertömegért. Volt már olyan Vizsla Túránk is, ahol ki sem akart szállni a kocsiból, úgy meg volt sértődve.

Épp ezért a legutóbbi, sorrendben a 100. Vizsla Túra legszebb s egyben legmeghatóbb pillanata Városlődön az volt, amikor Emma – önmagáról kis időre megfeledkezvén – önfeledten és boldogan, fehéredő arcocskáján hatalmas mosollyal szaladgált az erdőben. Hatalmas út vezetett idáig, de mindenképpen megérte!

Szerintem a legjobb dolog a világon vizslásnak lenni.

Ajánlott cikkek