Egyéb kategória

Életet menthet, ha így nyitjátok ki a kocsiajtót

Furcsa, ezt a témát eddig még nem érintettük, pedig nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. Hiába nem vezettek, kocsiban biztosan utaztok. Kiszálláskor figyeltek, hogy ne nyissátok rá valamire vagy valakire az ajtót? Hátranéztek?

vous - 2017.03.24.
Életet menthet, ha így nyitjátok ki a kocsiajtót

Velem sajnos már előfordult, hogy figyelmetlen voltam, és úgy nyitottam ki a kocsiajtót, hogy nem néztem hátra. Nem győződtem meg róla, hogy nem jön-e egy másik autó, egy biciklis. Utastársam rám ordított, így nem történt baleset, de azóta kattanásom lett az ügy, és nagyon figyelek – kisujjeskü!

piros-lampa-kozlekedes

Ti is átszaladtok a piros lámpánál? Mondok 3 indokot, miért NE tegyétek

Ne legyünk álszentek: mindannyian rohantunk már át piros lámpánál a zebrán, hiába tudtuk, hogy tulajdonképpen szabálysértést követünk el. Épp jött a villamos, a busz, vagy egyszerűen nagyon sietünk.

A cikk folytatása ITT jön!

Egy remek videót találtam, ami egy trükkre hívja fel a figyelmet. Általában azzal a kezünkkel nyitjuk ki a kocsiajtót, amelyik közelebb van hozzá. Ha viszont a távolabbi kezünket használjuk, a felsőtestünk alapból „hátrafordul”, így akaratlanul is körbenézünk, mielőtt kinyitjuk a kocsiajtót. Bár az Outside magazin videója kifejezetten a biciklisek védelmére hívja fel a figyelmet, ti ne csak rájuk, hanem a többi autóra és a gyalogosokra is figyeljetek!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.