Egyéb kategória

Megvan, ki fogja játszani Donatella Versacét a következő kedvenc sorozatunkban

Már most tudjuk (pedig még el sem kezdték forgatni), hogy az American Crime Story című sorozat harmadik évada a Gianni Versace ellen elkövetett gyilkosságról fog szólni, és már azt is tudjuk, hogy imádni fogjuk az egészet. Főleg, miután kiderült, hogy melyik színésznő fogja játszani Donatella Versacét.

vous - 2017.03.21.
Megvan, ki fogja játszani Donatella Versacét a következő kedvenc sorozatunkban

Az American Crime Story egyetlen évad után nagy kedvencünk lett. A Glee-t és a Scream Queenst (Gyilkos történet) is jegyző Ryan Murphy álmodta meg a leghíresebb bűnügyekről szóló sorozat ötletét. Az első évad az exsportoló O. J. Simpson perét követte végig Sarah Paulson, Cuba Gooding Jr. és John Travolta főszereplésével, amit a kritikusok is imádtak, rengeteg díjat kapott. Szerintünk az sokat elmond, hogy mi két nap alatt néztük végig mind a 10 részt.

Ha még nem láttátok, akkor szánjatok rá egy üres hétvégét, megéri.

A második évad a Katrina hurrikán okozta katasztrófa utáni túlélésről és New Orleans újjáépítéséről fog szólni Annette Bening és Matthew Broderick főszereplésével. A harmadik évad Gianni Versace gyilkosságáról, a negyedik pedig Bill Clinton és Monica Lewinsky botrányáról.

Igazából mind nagyon izgalmasan hangzik, de a mi divatimádó szívünk mégis a 3. évadot várja a legjobban. A szereposztás is parádés, Gianni Versacét Édgar Ramirez, a gyilkosát a Glee-ből ismert Darren Criss, Donatellát pedig Penélope Cruz alakítja majd.

Objektum doboz

Penélope szerintünk elég jól hozza majd a szétplasztikázott, de még így is nagyon dívás Donatella figuráját.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.