Egyéb kategória

A „nincs pénzem” rossz kifogás – Így váltsatok karriert akár harmincon túl!

Éreztétek már azt, hogy ha újrakezdhetnétek, akkor valami teljesen mással foglalkoznátok? A legtöbben „tizensokévnyi” karrierrel a hátuk mögött félnek váltani. Mi lesz, ha nem jön be? Hogyan adjam fel a járt utat a járatlanért? Kifogásokat mindig könnyebb találni, mint belevágni az ismeretlenbe. A következő három nőnek sikerült megvalósítani az álmukat, a cikk végén tippeket is adnak, ti hogyan kezdhetitek el.

vous - 2017.03.17.
A „nincs pénzem” rossz kifogás – Így váltsatok karriert akár harmincon túl!

Aki az ille-olla márkát ismeri, az tudja, hogy egy egypetéjű ikerpár –  Illéssy Kata és  Illéssy Lenke – alkotja a „csapatot”, akik közül igazából Kata akart divattervező lenni, ám ez nem sokkal az érettségi előtt megfordult, így Lenke ment a MOME-ra, textil szakra, testvére pedig a nemzetközi tanulmányok felé vette az irány, hogy diplomata lehessen.

„Ne álmodd az életed, hanem éld az álmodat – nekem már középiskolás koromban is ez volt a mottóm. Dolgoztam középvállalatnál, NGO-nál, multinál, belekóstoltam a külügy protokolláris világába, és közben azt éreztem, hogy még mindig álmodozom valamiről.

Lenke akkor már elkezdte építeni a brandet, én pedig elvégeztem a stylist szakot, és a közös szenvedélyünk a munkában is összehozott minket.

A legjobb döntésem volt váltani, most azt érzem, a helyemen vagyok.

– meséli Kata, aki azóta elsősorban cégvezetőként dolgozik, de stylistként is erősíti a márkát, amelyet különleges gallérjairól ismernek meg és fel az emberek.

Forrás:
Illéssy Kata és Illéssy Lenke, Bojti Szilvi, Panyi Zsuzsi

Bojti Szilvi éveken át dolgozott újságíróként és rádiós műsorvezetőként. Mindkét világ izgalmas és változatos, de hiányzott neki az alkotás. Aztán egyik nap bevillant: a lehetőség ott lapul a szekrényben. Szilvi ugyanis eredetileg ruhatervezőként végzett, és bár annak már 20 éve, most leporolta a gépet, és hosszú éjszakákon át tervezett: nemcsak ruhákat, hanem egy új hivatást is.

„A koncepció a mozgalmas életet élő, letisztultságot kedvelő városi nő viseletének megalkotása volt, aki akár biciklivel is közlekedhet, és nem kell választania, hogy nőies legyen, vagy kényelmes. Lépésről lépésre haladtam, néhány barátomat is megkérdeztem egy-egy részletről, ez nagyon inspiráló volt.

Visszakaptam azt a szenvedélyt, amivel élmény alkotni.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nehéz ez az út, két hónapja nem volt szabadnapom, nem jut időm a barátaimra, és néha még enni is elfelejtek. De úgy érzem, megéri, mert a visszaigazolás folyamatosan ezt mutatja. Csak kapkodom a fejem, hogy alig fél évvel a White Lemon brand elindítása után már hányan keresik a ruháinkat a dizájnvásárokon.”

Panyi Zsuzsival már a VOUS-n is olvashattatok hosszabb interjút. A legnagyobb motivációja a váltásra az volt, hogy munkája mellett sok időt tudjon a négy gyereke mellett lenni. E kötöttség miatti kényszerből kezdett online vállalkozni, melyből aztán előnyt kovácsolt. Zsuzsi a tudását más alkotókkal is megosztja. Iparművészeknek, kézműveseknek ír blogot, és tanítja őket online, hogy hozzá hasonló sikereket érhessenek el.

panyi zsuzsi ékszer

„Gyerekkel mentem a Köztársasági Elnöki Hivatalba tárgyalni” – Interjú Panyi Zsuzsival

Panyi Zsuzsi, a Panyizsuzsi márka megálmodója a vállalkozó anyukák egyik úttörője. 2015 decemberében 14 „otthon töltött” évről, a családról és a munkaidő szabadságáról beszélgettünk vele.

A cikket ide kattintva olvashatjátok el.

Tippek azoktól, akiknek már sikerült:

  1. Nincsen rossz ötlet – Ha az első gondolatból nem is lesz semmi, az hoz egy újabbat és egy még újabbat.
  2. Bátorság! – Ne álljatok be a sorba, gondolva, hogy nektek ez úgysem sikerülhet, hanem higgyetek magatokban.
  3. Készítsetek üzleti tervet, így nem érhet benneteket meglepetés.
  4. Osszátok meg az ötleteiteket! – A legkönnyebben a hozzátok közel állóktól tudtok inspirációt gyűjteni. Ne féljetek attól, hogy valaki ellopja az ötleteteket. Ha más megcsinálja előttetek, akkor ő egyszerűen előrébb tartott nálatok.
  5. A „nincs pénzem” rossz kifogás – Kezdjétek kicsiben, haladjatok lépésről lépésre, és forgassátok vissza a nyereséget!
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Milyen fényforrást válassz asztali lámpákhoz?
Otthon
Milyen fényforrást válassz asztali lámpákhoz?
vous - 2025.05.22.
A világítástechnika hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A hagyományos izzóktól a modern LED-es megoldásokig, ma már óriási a kínálat a fényerő, a színhőmérséklet vagy az energiahatékonyság szempontjából. Szeretnél tudatosan választani fényforrást az asztali lámpádhoz, de nem vagy biztos benne, hogy melyik a legelőnyösebb számodra? Segítünk eligazodni az egyes típusok között!