Egyéb kategória

Néhány problémás ruhán már csak a varrónő segíthet – de miben is?

Megtalálni a tökéletesen passzoló ruhát néha igen nehéz feladat. De ha van az ember tarsolyában vagy inkább telefonkönyvében egy jó szabó, akkor egy-két nyisszantás itt, néhány öltés ott, és már minden úgy fog állni, mint azt elképzeltük. Kivéve, ha a problémánkon még a varrónő sem tud segíteni.

vous - 2017.03.15.
Néhány problémás ruhán már csak a varrónő segíthet – de miben is?

A vállak szabása kifog rajtuk

Szerintem inkább anyáink idejében voltak menők a válltömések, de azért most is vannak olyan darabok a boltokban, melyekbe belekerülnek. Akiket zavarnak, inkább kivágják, viszont így könnyen gondba kerülhetnek.

Ha meggondolatlanul kinyírtátok ti is ezeket a betéteket, akkor szinte már hiába rohantok vele a szabótokhoz. Vagyis ez így nem teljesen igaz, hiszen jó esetben vissza tudják varrni a helyükre őket, de ha ti azt szeretnétek, hogy nélkülük tudjátok viselni azt a ruhát, picit nehezebb a helyzet. A válltömés nélkül ugyanis felesleges anyag szabadul fel, melyet nem feltétlen tudnak elrendezni vagy beszűkíteni a varrónők. Lehet, jelentősen hozzá kell nyúlni az öltözethez azért, hogy jól álljon rajtatok.

A bő derék viszont nem

Biztosan számotokra is ismeretes az a helyzet, mikor a nadrág tökéletesen passzol mindenhol, kivéve a hátnál, derék részen. Kézenfekvő megoldás lehet az öv, de az elszakadhat egy idő után, illetve vannak felsők, amiken átüt, és nem olyan szép látványt nyújt. Egy varrónő viszont be tud venni a bő gatyából, és derékszíj nélkül is rá fog simulni a testetekre a ruhadarab.

Forrás:
Pexels

A színekkel profin machinálnak

Ha van elég bátorságotok vagy tapasztalatotok a ruhafestésben, akkor ti magatoknak is elvégezhetitek ezt a procedúrát. Amennyiben inkább nem kísérleteznétek, a varrónő segíteni fog. Olyan ruhadarabokban biztosan, melyek farmerből, pamutból, lenből vagy muszlinból készültek. DE! Nem csak a fakó dolgokat tudják helyreállítani, ha például a kedvenc fehér farmereteken egy pohár vörösbor landolt, ne búsuljatok annyira, az lesz az új kedvenc fekete gatyátok!

De nem minden esetben

Vannak azonban azok a szövetek, melyeken nem nagyon maradnak meg ezek a festékek, maximum egy-két árnyalatban. Ebbe a kategóriába tartozik például a poliészter, az acetát, illetve a bőr.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.