Sokan nem is gondolnak bele abba, hogy mennyi buktatója van az együttélésnek. Amíg nem kerülünk bele a konkrét helyzetbe, könnyű elhinni a romantikus filmek rózsaszín maszlagját arról, hogy a közös élet zökkenőmentes.
Jellemzően hajlamosak vagyunk elhinni a kezdetekkor azt is, hogy ideális esetben folyton folyvást együtt vannak a párok. Ezért fordulnak elő egy idő után olyan barátnős beszélgetések a teázók legsötétebb sarkában, hogy:
Figyelj csak, én szeretnék egyedül lenni. Többet. Most akkor én nem szeretem Petit?
Az ember lánya (vagy fia) rendesen rosszul érzi magát attól, hogy több énidőre van szüksége, mint a másiknak, hiszen ez annyira ellentmond a társadalom által megidealizált képnek. Pedig ennek van fordított esete is, amikor a barátnő azt suttogja a kávé fölött, hogy Peti nem tölt vele elég időt, túl sokat akar egyedül lenni. Nélküle.
Ki a hibás?
Könnyű feltenni ezt a kérdést, és még könnyebb kombinálni, megcsalásra gyanakodni, pedig a képlet valójában egyszerű: nem egyformák az igényeink, és ezzel az égvilágon semmi, de semmi baj nincs! Ettől függetlenül a kialakult helyzet kellemetlen lehet, mert mindkét félnek vannak vágyai, és ezek a vágyak nem mindig egyformák. Sőt!
Mit lehet csinálni ilyenkor?
Vecsernyés Anna, viselkedéselemző szerint fontos, hogy ilyen helyzetben mindkét fél ismerje magát:
Vecsernyés Anna
Így ugyanis könnyebb olyan megoldásokra rátalálni, ami mindkét félnek megoldást jelenthet. „Fontos, hogy az introvertáltabb, énidőt preferáló személy ne csak a saját idejével kapcsolatban legyen asszertív, ne csak ezeket az énidőket iktassa be tudatosan, hanem a másikkal töltött időt is. Legyen az akár egy fél óra, amikor tényleg a másikra figyel, amikor a másiknak megfelelő szeretetnyelven kommunikál, vagy olyasmi feltöltődést választanak maguknak, ami az igényesebb fél igényeit kielégíti.
Ez olyan együtt töltött idő legyen, ami mindkettejük számára pozitív, és abból töltekezhet az igényesebb fél. Érdemes az öt szeretetnyelv tesztet kitölteni, hogy megértsük, mi esik igazán jól a másiknak.”
Nem árt némi önvizsgálatot sem végezni
Sokszor ugyanis önbizalomhiány állhat a túlzott közös időtöltés iránti vágy hátterében, de számos más ok is elvezethet a túlzott ragaszkodáshoz. „Érdemes elgondolkozni azon, vajon folyamatosan megerősítést akarunk kapni arról, hogy szeretnek bennünket? Erre jó megoldás lehet, hogy a másik szeretetnyelvén igyekszünk időt szentelni neki.
Az is lehet, hogy a közös időtöltésre jobban vágyó fél valójában a pörgést, az emberek társaságát igényli, de fél kimozdulni, mivel nincsen önbizalma ahhoz, hogy új dolgokat próbáljon ki vagy megismerkedjen új emberekkel. Ebben a helyzetben egyrészt fontos, hogy tudatosítsa a következőt: a másik fél nem az ő szórakoztatására van kitalálva, másrészt nem is lehetséges az, hogy az ő összes stimulációigényét a másik elégítse ki.
Ebben az esetben az introvertált fél annyit tehet, hogy bátorítja a párját új dolgok kipróbálására, arra, hogy társaságba menjen.
Fontos tudatosítani, hogy senki sem ellensége senkinek, nem arról van szó, hogy az introvertált nem szeret, sőt!
Az ő énideje, pihenése a kapcsolat érdekeit szolgálja: akkor tud adni, jelen lenni a párjával, ha volt ideje töltekezni.”
Anna szerint az jó, ha a pár kialakít kis jelzéseket, amivel ki tudja fejezni az igényét arra, ha az egyik fél szeretne a másikkal beszélni valamiről, ha szeretne a másikkal együtt lenni, vagy ha egyedül kell lennie. Ehhez meg kell beszélniük azt is, hogy milyen szavakat használnak, és azt is, mi az, ami nem bántó a másiknak.
„Segíthet az is, ha átgondolják, mi az, amit a másik másságából nyernek, az introverziójuk-extroverziójuk hogyan befolyásolja a másikat pozitívan, és akkor talán kicsit hálásabbak lesznek egymás másságáért, jobban el tudják fogadni különbözőségüket, ha nem csak problémák forrásának látják azt.”
Olvassatok még több cikket párkapcsolati kommunikáció témában!
