Szeretünk rajongani – de szeretjük gyűlölni is a hírességeket. Kollektívan háborgunk azon, ha valaki, akinek az ismertségét nem tudjuk elfogadni, méregdrága sportkocsit vesz, plasztikáztat, bugyit villant, netán részegen hagy el egy szórakozóhelyet. A hírnévhez ma már nem kritérium a tehetség – a valódi produktumot felmutatni képtelen sztárok húzásain pedig imádunk pufogni. De miért foglalkozunk állandóan az ilyen celebekkel? Miért gyűlöljük őket kollektíven?
Régen minden jobb volt: tehetséghez és teljesítményhez volt kötve az ismertség.
A bulvár kétezres évekbeli térnyerése viszont egy új típusú hírességnek is teret adott: a celebnek – azaz annak a hírességnek, akinek az ismertsége nem feltétlenül produktumhoz kötött. A celebnek pedig már a puszta létezése is elég ahhoz, hogy feldühítse a publikumot.
Megismertük a tutiba beleszülető, életet játszi könnyedséggel vevő Paris Hiltont, lett számtalan valóságshow-szereplőnk, a Kardashian család a szemünk előtt vált milliomos családból milliárdossá – de számtalan hazai példát is említhetnénk. Egy a lényeg: gyűlölünk és dühöngünk.
Pufogunk a dolgokon, amiken valójában semmi okunk nem lenne fennakadni: a celebnek szíve joga azt csinálni, amit akar – az erről hírt adó bulvárlapok pedig nem képezik az iskolai kötelezőolvasmány-lista részét, tehát senki sincs kényszerítve a fogyasztásukra. Ami tíz évvel ezelőtt mindössze Paris Hiltont jelentette, az mára drasztikusabb méreteket öltött: egyre csak nő az indokolatlanul híres emberek száma – és szép számmal említhetnénk magyar példákat is. De maradjunk inkább csak a családnál, akikért és akikTŐL az egész világ megőrül: a Kardashianeknél. Ha azt mondom, „semmitevő celebek”, mindenki rájuk asszociál, hiszen annyira az arcunkban van a „semmitevésük”, hogy lehetetlen őket nem észrevenni.
Akiknek csak megszületni volt nehéz: a sztárcsemeték felhőtlen élete
„No pictures! I said, NO PICTURES!” – ezt mondogatja a kétéves North West az őt körülvevő paparazzóknak egy, a YouTube-on található videó tanúsága szerint. Babarózsaszín balerinaszoknya, balettcipő, és egy több ezer dolláros Balmain zakó van rajta, miközben a dadusa kezét fogva épp a táncórájára tipeg. Ez mindössze 50 másodperc a kislány egy átlagos napjából. Vajon ez irigylésre méltó helyzet vagy átok?
Cikkünk folytatását ide kattintva olvashatjátok.
A Kardashian család ékes példája annak, hogy válhat híressé és szemtelenül gazdaggá egy teljes família különleges képességek nélkül is – ha a tagjainak megvan a magukhoz való esze. Róluk ugyanis hiába hangoztatja mindenki fröcsögő nyállal, hogy annyi eszük van, mint egy marék lepkének: az a helyzet, hogy ezek a lányok és nők nagyon is tudatosan építették fel magukat. Az életüket bemutató valóságshow mellett a lányok mindegyike felhúzott valamilyen vállalkozást az ismertség adta lehetőségekre: saját ruhamárka, kozmetikai termékek, emojik, és valójában semmi mást nem tettek, mint kiszolgáltak egy létező igényt: az emberek feléjük irányuló kíváncsiságát.
Amiből pénzt lehet csinálni, abból a Kardashianek bizony pénzt csinálnak – természetesen a világ legnagyobb felháborodására. Pedig, valljuk be, valójában csak ugyanazt teszik, mint mindenki más: a lehetőségeikből igyekeznek kihozni a lehető legtöbbet.
Dolgoznak – de mivel a munkájuk nem ugyanaz, mint egy napi nyolcórás irodai műszak, ezt nehezen hiszi el a tömeg. Amit a celeb csinál, „az nem munka”. Ilyen hozzáállás mellett pedig érthető, hogy a legtöbb kommentelő mindig ugyanazokat a kérdéseket teszi fel dühében:
A kérdéseket lehetne sorolni, de felesleges: mindenki tudja, mitől akad ki a publikum – a miért viszont már kevésbé nyilvánvaló.
A celebgyűlölet legfőbb oka pofonegyszerű:
a különleges tehetséggel nem megáldott emberek sikere szüntelenül arra emlékeztet minket, hogy az élet bizony igazságtalan.
Mert nem ugyanarról a vonalról rajtoltunk el a születésünkkor, mert nem ugyanolyan lehetőségek vesznek minket körül, mert nem olyan kiváltságos a kapcsolati hálónk, azaz bármennyire is fáj elismerni: mert nem vagyunk egyenlőek. Hiába hirdetjük az egyenlőség eszméjét, a gyakorlatban ez nem érvényesül – és a szemünk előtt parádézó celebvilág tulajdonképpen ezt dörgöli az orrunk alá.
Könnyű dühvel lereagálni azt a felismerést, hogy az élet igazságtalan, és mi vagyunk a dolgok rosszabbik felén – csak ez a felismerés nem feltétlenül igaz. Az ember hajlamos azt hinni, hogy az élet csak olyankor igazságtalan, amikor a celebek randalírozásához biztosítja a lehető legjobb feltételeket – pedig az élet valójában akkor is igazságtalan, amikor nektek van mit reggeliznetek és van hol aludnotok. Az a helyzet, hogy ha ezt a cikket olvassátok, a világ szerencsésebbik felére születettek, és nagy a valószínűsége, hogy jobb körülmények között éltek, mint az emberiség 95%-a. A globalrichlist.com az éves jövedelmetek alapján azt is megmondja, hogy mennyire vagytok kiváltságosok – higgyétek el, meg fogtok lepődni az eredményen. Azt viszont mindenki magától értetődőnek és teljesen természetesnek veszi, hogy ő maga hova születik.
Tény, a világ jobb hely lenne, ha mindannyian egyenlő esélyekkel indulnánk – de a világ akkor is jobb hely lehetne, ha az irigykedésre fordított energiáit mindenki inkább valami hasznosra fordítaná.
