Egyéb kategória

DIY Valentin-napi apró meglepetés, amit akár a munkahelyeteken is elkészíthettek!

A Velentin-nap egy igencsak megosztó ünnep. Vannak, akik vacsorával, virágcsokorral és ajándékokkal halmozzák el „oldalbordájukat” ezen a jeles napon, és persze vannak, akiket a hideg kiráz mindettől. Alapvetően én is úgy gondolom, hogy leginkább a virágboltok azok, akik a legjobban járnak ezzel az ünneppel, és hogy nem feltétlenül érdemes kiadni egy rakás pénzt óriási ajándékokra. De ha már így alakult, azért valami aprósággal mégiscsak jó kedveskedni a pasinknak a szerelmesek napján, nem igaz? Ha ti is hasonlóan gondolkodtok, mutatom, hogy mivel lephetitek meg!

vous - 2017.02.14.
DIY Valentin-napi apró meglepetés, amit akár a munkahelyeteken is elkészíthettek!

Üzenet a szerencsesütiben

Egy pár kedves szóval – szerintem – elég, ha kedveskedtek, na jó, ha még egy kis édességet is csempésztek a jókívánságok mellé, akkor higgyétek el, nyert ügyetek lesz.

Én idén arra gondoltam, hogy tényleg nem fogom túlzásba vinni, inkább meglepem őt valami kreatív kis DIY meglepetéssel, így esett a választásom erre a papír szerencsesütire, amit pikk-pakk elkészíthettek ti is, akár a melóhelyeteken is.

Csináljátok utánunk, imádni fogjátok! Pofonegyszerűen elkészíthető fürdőbonbon

Csináljátok utánunk, imádni fogjátok! Pofonegyszerűen elkészíthető fürdőbonbon

Ebben a zord időjárásban szüksége van a testünknek és lelkünknek is egy kis feltöltődésre. Azoknak a szerencséseknek, akiknek kádjuk van, nem kell sokat agyalniuk azon, hogyan is kapcsoljanak ki egy kicsit úgy, hogy közben még szépülnek is. De hogy pontosan hogyan is tegyék, most elmondjuk, sőt emellett még egy házi fürdőbonbon receptjét is megosztjuk velük!

Mutatom, hogyan is készül! De hogy mi kerüljön majd a szerencsesütibe? Az már legyen a ti közös titkotok!

Amire szükségetek lesz:

Forrás:
Hámori Zsófia
  • papír (dipa)
  • ceruza
  • ragasztó
  • olló
  • pohár
  • filc
  • ecset
  • festék

Elkészítése:

  1. Rajzoljátok körbe a poharat a papíron.

    Forrás:
    Hámori Zsófia
  2. Ha mintás papírt választottatok, vágjátok körbe. Ha sima papírlapot választottatok, rajzoljatok rá mintát – persze csak ha kedvetek tartja. Én apró szívecskéket festettem rá.

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

     

  3. Miután kivágtátok, hajtsátok félbe, de ne törjétek meg a hajtás mentén! A félkör közepébe nyomjátok bele az ujjatokat, így megtörik a papír, és kiadja a szerencsesüti formát.

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

     

  4. A törést kenjétek be ragasztóval egy ponton, majd nyomjátok össze a papír két oldalát.

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

     

  5. Végül vágjatok ki egy kis papírcsíkot, írjatok rá egy kedves Valentin-napi üzenetet, jókívánságokat, vagy egyéb „szerelmi bölcseletet”, hajtsátok félbe, majd tegyétek bele a szerencsesütibe.

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

    Forrás:
    Hámori Zsófia

     

Boldog Valentin-napot mindenkinek!

Ajánlott cikkek