Egy hét kihagyás után folytatódott A Dal című műsor, újabb tíz produkció mutathatta meg magát a nagyérdeműnek, azonban négynek ismét búcsúznia kellett. Ők már biztosan nem képviselhetik hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A múlt héten a veronai tragédia miatt kegyeleti okokból elmaradt A Dal című műsor, így ma még csupán a második adásra került sor a harmadik helyett. Mint már tudni lehet, a 30 fős mezőnyből most is csak 10 produkciót láthattuk, de nem azokat, akiket az első részben.
Az előadók kaptak hideget-meleget a zsűritől, de inkább a szigorúság volt jellemző az ítészeknél ma este. A 10 produkcióból csak 5 + 1 mehet tovább az elődöntőbe, ezt a sorrendet a zsűri által megítélt pontok összege alakította ki, plusz a nézők is megmenthettek még egy valakit a szavazataikkal. A Leander Kills, Roma Soul, Singh Viki, Spoon21, Henderson Dávid, Benji alkotta hatoshoz egyenes ágon csatlakozott