Egyéb kategória

Boldogan a munkahelyen? Ezzel a 4 trükkel lehetséges!

A munka és a boldogság egy mondatban nehezen fér meg egyesek szerint, és én ezt meg is tudom érteni. Nem mindenkinek és nem minden munkahelyen álom dolgozni, teljesíteni, fizetésemelést kérni, érvényesülni, boldognak lenni meg pláne nem. De tenni lehet azért, hogy jobb legyen.

vous - 2017.01.28.
Boldogan a munkahelyen? Ezzel a 4 trükkel lehetséges!

Persze, vannak helyzetek, amikor a sok stressz miatt megéri inkább munkahelyet váltanotok, ennek a mikéntjébe Sophie már beavatott egy régebbi cikkében benneteket. Ám lehet, hogy csak egy kicsi plusz kell ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat a munkahelyeteken, ezeket érdemes megpróbálnotok, mielőtt végleg a távozás mellett teszitek le a voksotokat. 

A tanulmányok szerint a dolgozók 46 százaléka azért boldogtalan a munkahelyén, mert nem elégedett a fizetésével, 34 százalék szeretne feljebb jutni a ranglétrán, de nincs lehetősége, míg a maradék 31 százalékot a rugalmatlan munkabeosztás teszi boldogtalanná. Nem mellékes megemlíteni azt sem, hogy az ingázás is jelentősen kiveszi a szerepét abban, hogy a dolgozók kimerülten érnek be dolgozni, hiszen időveszteségnek élik meg a gyakran többórás bejutást a munkahelyükre – írja a designtaxi. Emellett persze megoldásokat is javasol.

Forrás:
pexels.com

Kérjetek fizetésemelést!

Egy tanulmány szerint az esetek 75 szazalékában az, aki kér, kap is fizetésemelést. Ehhez azonban jó, ha bértárgyalás előtt tisztában vagytok azzal, mennyit értek, és jó, ha körbekérdeztek szakmai berkekben, hogy meddig kúsznak a fizetések a pozícióban. Így reális összeget tudtok mondani a tárgyalás során. Szedjétek össze az eredményeiteket, továbbá emeljétek ki a konkrét céljaitokat, amelyet a cégért szeretnétek elérni. És persze, jó, ha megkérdezitek a főnökötöktől, milyen lehetőséget lát számotokra a cégnél, így ugyanis levághatjátok, érdemes-e maradnotok a cégnél vagy sem, ha esetleg mégis visszautasítanák a fizetésemeléseteket. A tárgyalás után küldjetek e-mailt, összegezzétek, miben állapodtatok meg, visszautasítás esetén pedig kérdezzetek rá, hogy mit kellene tennetek azért, hogy magasabb fizetést kapjatok.

Értsétek meg, és kezeljétek a helyén a munkahelyetek elvárásait

Sokan úgy érzik, lógnak a levegőben, céltalanul végzik a feladataikat – amelyekről azt sem tudják, pontosan mik is. Ez rendkívül instabillá teheti a lelketeket, frusztrálttá válhattok, hiszen könnyen elkezdtek gondolkozni azon, hogy vajon teljesítitek-e a munkahelyetek elvárásait. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjátok rendezni, ha beszéltek a főnökötökkel arról, hogy mik a konkrét feladatköreitek, és nyugodtan kérjétek meg őt, hogy fogalmazzatok meg olyan célokat, amelyeket meg kell valósítanotok. Ezzel ti is jól jártok, hiszen tudni fogjátok, hogy teljesítitek-e azt, amit elvárnak tőletek, a főnökötök pedig megbizonyosodhat arról, hogy lelkiismeretes dolgozói vagytok a cégnek. 

Forrás:
Depositphotos

Legyetek hatékonyabbak!

Készüljetek fel előre a munkára, készítsetek a nap elején egy to do-listát, amit a nap folyamán sorban kipipálhattok. Ha van olyan feladatotok, ami kevesebb, mint két percbe telik, akkor azt azonnal csináljátok meg. Tartsatok szünetet időnként, tizenöt percre álljatok fel az asztaltól, sétáljatok egyet, egyetek, kávézzatok. Utána sokkal hatékonyabban fogtok dolgozni. 

Használjátok ki az ingázás adta lehetőségeket!

Az ingázás valóban időpocsékolásnak tűnhet, ha csak végigülitek és sóhajtozzátok. Ehelyett inkább tervezzétek meg a munkanapotokat, vagy használjátok ki az időt pihenésre. Olvassatok, hallgassatok meg egy érdekes előadást vagy hívjátok fel a barátaitokat. Hazafelé pedig ezek mellett elevenítsetek fel három pozitív dolgot a munkanapotokból!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.