Május elseje a munka ünnepe, ennek margójára most sorra vesszük a legfelelőségteljesebb és legszorgalmasabb csillagjegyeket. Ti is a szorgos hangyák táborát erősítitek? Olvassatok tovább és kiderül!
Most csak két csillagjegyet említünk, mert rájuk a legjellemzőbb a gyakori újrakezdés, váltás, új utakra lépés.
A munka sok embernek nem öröm, hanem inkább stresszforrás, pláne ha nem vagyunk kibékülve a munkatársainkkal, akik csak tovább növelik frusztrációinkat, melyek hatással lehetnek a munkán kívüli életünkre, de akár még egészségi állapotunkra is.
A munka és a boldogság egy mondatban nehezen fér meg egyesek szerint, és én ezt meg is tudom érteni. Nem mindenkinek és nem minden munkahelyen álom dolgozni, teljesíteni, fizetésemelést kérni, érvényesülni, boldognak lenni meg pláne nem. De tenni lehet azért, hogy jobb legyen.
Néha olyan egyszerű lenne rákérdezni a főnöknél, hogy mit gondol rólatok, igaz? Kár, hogy ez nem mindig megvalósítható, pedig a munkaerőnek is kell a pozitív visszajelzés, az, hogy tudja, milyen helyet foglal el a munkahelyi hierarchiában. Nos, van egy másik módja is annak, hogy erről megbizonyosodjatok!
Bár a tavalyi szezon kimondottan sikeresnek bizonyult, és az idei számok is biztatóak, a balatoni vendéglátás kétségkívül fordulóponthoz érkezett: a képzett munkaerő nyugatra távozott, hogy kétszer-háromszor több bért vihessen haza, a képzetlen fiatalok pedig beintettek, hogy nem hajlandóak párszáz forintos órabérért görnyedni a pult mögött. A balatoni parákról egy barátomat, Zolit kérdeztem, aki szakácsként évekig dolgozott a magyar tenger partjainál.
A legnagyobb kánikulák, bármennyire is kínzóak, egy dologban mégis a hasznotokra vannak: jól megtrnáztatják a fantáziátokat. Fogadok, mind elgondolkoztatok már ilyenkor azon, hogy milyen világmegváltó találmánnyal menthetnétek meg az emberiséget a hőségtől.