Egyéb kategória

60 ezer embert rúgtak ki a robotmunka bevezetésével

Az újabbnál újabb technikai vívmányok megjelenésével egyre biztosabbak voltunk benne, hogy eljön az idő, amikor az emberi munkaerőt átveszi a robotmunka. Amikor mégis szembesülünk a rideg valósággal, megdöbbenünk, hogy mennyi ember sorsa múlhat a fejlődésen.
vous - 2016.05.26.
60 ezer embert rúgtak ki a robotmunka bevezetésével

Egy okostelefonokat készítő kínai gyár 110 000-ről 50 000-re csökkentette a dolgozók számát a robotmunka bevezetése miatt. Ugyanis így sokkal olcsóbb a gyártási folyamat, hiszen nem kell a munkaerőért fizetni. Mindemellett sokkal gyorsabb a gyártás, és az előállítási folyamat során kisebb a hibafaktor – írja a Boingboing.

A jövő nem tartogat semmi jót a munkás emberek számára, mert előre áthatólag 600 újabb cég tervez hasonló átszervezéseket. A kérdés csak az, hogy mi lesz az emberi munkaerővel és hogyan kapnak majd munkát az emberek, akik a gyárakban dolgoztak egész életükben. A pénzközpontú világban mindenki a kevés kiadás és a nagyobb bevétel elérésére törekszik, így a robotokkal végzett munkát egész biztosan be fogják vezetni. Akik pedig emiatt veszítik el az állásukat, jobban teszik, ha már most újabb lehetőségek után néznek.

De nyugi, lányok! A férfiakat ez a veszély jobban fenyegeti.

Forrás:
giphy
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.