Világ

Hatalmas a boldogság: Takács Nórát eljegyezték!

Csajok, szuper hírünk van! Takács Nóra életében eljött a pillanat, amire minden lány vár: szerelme megkérte a kezét.

vous - 2017.01.27.
Hatalmas a boldogság: Takács Nórát eljegyezték!

Ha követitek Nórát az Instagramon, akkor már biztosan tudjátok, hogy egy fontos ember toppant be az életébe. Ő Peti, akiről eddig annyit tudtunk, hogy Nóra miatta „repül”, és hogy nagyon guszta sajtos rudat tud készíteni. 

Objektum doboz

Most viszont Nóra elárult nekünk még valamit, aminek nagyon-nagyon örülünk: Peti megkérte a kezét. Ebből az alkalomból pedig csodaszép eljegyzési fotókat készített róluk fotósunk, Ancsa, akinek másik fotósunk, Anna segédkezett.

Objektum doboz

„Nagyon-nagyon boldog vagyok! Pár hete történt a lánykérés, ami igazán romantikus és megható volt. Már nekiláttunk az esküvő szervezésének, annyit elárulhatok: augusztusban lesz. Imádom a készülődés minden mozzanatát, szuperizgalmas megszervezni a nagy nap apró részleteit.

Most az elkövetkező pár hónapom erről fog szólni, így a Jónők is figyelemmel kísérhetik az egészet. Készülök menyasszonyi hajas-sminkes videókkal és természetesen számos 'csináld magad' dekorációval is” – mesélte Nóra, aki a fellegekben jár. 

Szívből gratulálunk és nagyon sok boldogságot kívánunk nekik!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.