A felnőtt lét egyik legnagyobb problémája és az állandó stresszelés kiindulópontja általában az anyagi helyzetünk. Fizessük a számlákat, osszuk be a pénzt a legfontosabb dolgokra, de közben spóroljunk is, és persze ne felejtsünk el közben szórakozni. Annyi mindenre kell figyelni, hogy néha a fizunk kicsúszik a kezeink közül; egy felmérés szerint pedig van egy hiba, amit a nők egyharmada elkövet.
Van, aki előre beosztja a fizetését, míg mások inkább haladnak az áramlattal. Bár szerencsére ma már rengeteg klassz spórolós tippet találhattok a VOUS oldalán is, és az sem titok többé, hogyan költhettek kevesebbet a webáruházakban, sokan még mindig nehezen tudják beosztani a fizetésüket – írja a Her.
Egy felmérés során kiderült, hogy minden harmadik nő elkövet egy hibát az anyagiakkal kapcsolatban. Méghozzá azt, hogy a fizetésük nagy részét rögtön az első hét alatt el is költik. Sőt, a megkérdezettek 7%-a még ezt a hétnapos időszakot sem várja ki, és 24 órán belül kicsúszik a kezeik közül a fizu nagy része.
„Annyit spóroltam 5 nap alatt, hogy le sem merem írni” – kipróbáltuk, mennyi kiadástól szabadíthat meg egy kis tudatosság
Ki merem mondani: szerintem jól bánok a pénzzel. Úgy érzem, a lehetőségeimhez mérten kellően tudatos döntéseket hozok a mindennapok során. Odafigyelek rá, hogy mire költök, és amin lehet, azon spórolok. Amire viszont így is, úgy is költeni kell, azon nem szoktam sokáig gondolkozni.
ITT elolvashatjátok, hogyan és mennyit spórolt meg Viola egy hét alatt.
És még nincs vége, ugyanis az is kiderül, hogy a megkérdezett nők majdnem fele szeretne ugyan ragaszkodni a hónap eleji tervhez, de valahogy sosem tudják azt betartani, és 41% nehezen tud egy teljes hónapot kihúzni a fizetéséből. És hogy mire költjük a leginkább a pénzünket? Az albérleten, benzinpénzen, tömegközlekedésen és egyéb kötelező dolgokon kívül persze.
És mit csinálunk, amikor erre már sor került, és a pénzünket elköltöttük? A felmérés szerint az emberek 17%-a bankszámlabizonylattal emlékezteti magát arra, mennyi pénze maradt, 16% mínuszba megy, 11% pedig kölcsönkér egy baráttól vagy rokontól.