Egy gyors telefonellenőrzés, míg a pasi zuhanyzik, egy lapos pillantás a háta mögött a laptop képernyőjére, miközben csetel, néhány jól irányzott, váratlan keresztkérdés, duzzogás vélt sérelmek miatt – ezek mind a féltékenység apró jelei. De vajon ez meddig egészséges? Egyáltalán létezik olyan, hogy egészséges féltékenység?
Kezdjük az elején!
Szerintem olyan ember nincs a világon, aki ideg-óráig ne esett volna rabjául a zöld szemű szörnynek. Lehet, hogy most sokatokból ellenérzést fogok kiváltani, de muszáj leírnom, hogy
a szerelem maga gyakran rosszabb, mint jó.
Gondoljatok csak bele, kilök a saját testetekből, olyan tetteket vált ki belőletek, amit józan ésszel talán sosem követnétek el. Na, hát ugyanilyen az is, amikor rátok tör a féltékenység az első pár hónapban. Tehetetlenek vagytok ellene.
De miért is ne törne? Gyakorlatilag abban a szakaszban vagytok, amikor nem alakul még ki a feltétlen bizalom, a kötődés, alig ismeritek egymást, fogalmatok sincsen, miképp viselkedik a másik bizonyos kritikus helyzetben. Elflörtöl a pultos lánnyal? Közvetlen vagy zárkózott az idegenekkel? Mennyire osztja meg az érzéseit veletek?
Szóval az elején, míg le nem mennek a kötelező ismerkedős körök, nem oszlik a tömény rózsaszín köd, és nem alakulnak ki a stabil párkapcsolat alapvető pillérei nálatok, addig semmi csodálkoznivaló nincsen abban, hogy féltékenyek vagytok.
Ámbár az már más kérdés, hogy ez mennyire tesz jót a párkapcsolatotoknak, főleg, ha még egy év múltán sem csitul a kínzó érzés, még akkor sem, ha a pasitok helytállt már vagy ezer próbán, és még egyszer sem sikerült tetten érni, és még a hazugságvizsgálón is rendre átmegy.
Ekkor ugyanis a ti készüléketekben van a hiba.
A féltékenység mögött ugyanis számtalan ok állhat, kezdve azzal, hogy kevés az önbizalmatok, és emiatt féltek attól, hogy elveszítitek a párotokat. Lehet, hogy többször csalódtatok már, és emiatt bíztok meg nehezen a másikban, de az is gyakori probléma, hogy egyszerűen rossz a kommunikációtok a párotokkal.
Ezek a kétséges érzések még egy amúgy stabil párkapcsolatban is előfordulhatnak, hiszen sohasem vagyunk készek, mindig rászorulunk némi személyiségfejlődésre.
Vegyétek hát fel a harcot a zöld szemű szörny ellen!
Ha az önbizalmatokkal van probléma, akkor hallgassatok kicsit befelé, kérdezzétek meg magatoktól, honnan ered ez a kissebbségi érzés. Higgyétek el, néha egy új kihívás és feladat is elég ahhoz, hogy kicsit helyrerázódjatok. Ha pedig állandóan az a kérdés gyötör benneteket, hogy ugyan, miért lennétek ti elég jók a párotoknak, akkor kérlek, jusson az eszetekbe az, hogy a párotok felétek nyújott bizalma ajándék.
Nektek hogyan esne, ha az ajándékotokat visszadobnák? Rosszul? Na ugye!
Fogadjátok el, bontsátok ki, élvezzétek. Azt pedig nektek is éreznetek kell, hogy akárhányszor is csalódtatok az exeitekben, nem vehetitek egy kalap alá a jelenlegivel. Ez igazságtalan lenne velük szemben, valamint ha túl sokszor szaladtok bele ebbe a forgatókönyvbe, meglehet, ti is rosszul csináltok valamit.
A kommunikáció is rengeteget számít egy ilyen helyzetben, hiszen könnyen lehet, hogy imádjátok egymást, ám a családi neveltetésetek miatt egyszerűen nem megfelelően kommunikáljátok ezt egymás felé. El kell magyaráznotok a másiknak, hogy milyen dolgok és miért keltenek bennetek rossz érzést, szítanak bizalmatlanságot, ami máris megágyaz a féltékenység csírájának.
Na, de létezik olyan, hogy egészséges féltékenység stabil kapcsolatban?
Szerintem létezik is meg nem is. Egy stabil párkapcsolat valahol – számomra – azt jelenti, szeretem önmagam, tartok az önismeretemben valahol, és bízom a páromban, aki ugyanígy érez irántam meg önmaga iránt is.
Az a „féltékenység”, ami ilyen esetben érződhet, inkább azt jelenti, hogy értékelni a másikat, tudatában lenni annak, hogy mekkora mázlim van azzal, hogy a másik mellettem van, tudatában lenni annak, hogy ezért folyamatosan dolgoznunk kell mindkettőnknek. A féltékenység inkább egy csipetnyi félelem, hogy valamit nem csináltunk jól, vagy csipetnyi jelzés a másik felé, hogy
még mindig ugyanannyira kellesz emberként, társként, barátként, férfiként, mindenkiként.
Ebben az esetben azonnal felismerem, hogy milyen érzés dolgozik bennem, és nekiállok felboncolni ennek az okait. Lehet, hogy rájövök, hogy dolgom van magammal. Megint. Vagy egymással. De semmiképpen sem azt jelenti, hogy hitelt adok a felhorgadó, kínzó érzésnek.
Igen, létezhet egyfajta féltékenység stabil párkapcsolatban is, de ehhez szükséges egy érettebb gondolkodásmód. Ami valahogyan úgy néz ki, hogy incselkedünk a másikkal, kedvesen odaszólunk, de ezeket a csipkelődéseket senki sem veszi sértésnek vagy nyomásnak. Ezek az odaszólások inkább csak a szeretetnek egyfajta simogatásai, amiben ha van is némi félelem, a másik rögtön elűzi a megfelelő reakcióval.
És nem, ezen a szinten a kutakodások, zsebkiforgatások és az e-mailek elolvasása egyáltalán nem férnek bele.
Ezen a szinten nincsenek játszmázások, csak őszinte, tiszta válaszok.