Ha ti már váltottatok géllakkra, esetleg műkörömre, akkor a régi körömlakkjaitok csak porosodnak a polcon, ugye? Ne hagyjátok kárba veszni őket, használjátok fel a barátnőtök, az édesanyátok vagy bárki más ajándékánál! Mégis hogyan? Hát így!
Emlékeztek még Takács Nóra egyik tavalyi videójára, melyben körömlakkal dekorált ki bögréket? Nem? Akkor mindenképp pótoljátok előbb, ugyanis a következőkben hasonló módszerre épülő DIY-ötletekről olvashattok majd.
1. Étkészlet
Most már tudjátok, a bögrék miként készülnek, így csinálhattok melléjük tányérokat, evőeszközöket, tálakat vagy épp kancsókat.
2. Kaspó
Imádjuk az egyszínű dolgokat, de nem kell szigorúan ragaszkodni a letisztultsághoz. Válasszatok olyan árnyalatú körömlakkokat, melyek passzolnak a kaspóitok színéhez, és nem kell mindet, de egypárat alakítsatok át. Biztos vagyok benne, hogy remekül fel fogja dobni az összhangot!
3. Szappanadagoló
Ha a nappali után szeretnétek valamit elkészíteni ezzel a módszerrel a fürdőbe is, akkor erre jó ötlet lehet például a folyékony szappan tartója.
4. Sminkecset, sminkecsettartó
Akár magatoknak, akár a legjobb barátnőtöknek is készítitek el a márványos sminkecsettartót, tuti szuperül fog festeni a pipereasztalon! Amennyiben fehér nyelű ecseteket használtok, mártsátok azokat is a festékes vízbe, viszont ha sötétek, akkor ne, azokon sajnos nem fog olyan jól mutatni ez a technika.
5. Gömbök
Ne ragaszkodjatok a karácsonyi díszeknél se az egyformasághoz. A színes és/vagy az átlátszó gömbökön is szép lesz a körömlakkok kombinációja.